2010. szeptember 9., csütörtök

Hogyan készül egy tortám 2. rész



Azért azt el kell árulnom, hogy párhuzamban 2 tortát is készítettem, de most egyelőre csak ezt az egy, táska torta készítését mutatom be.
Folytatom ott, hogy elmentem végül is tegnap a spárba fagyasztott málnáért. Hazafelé jövet viszont van egy kis piac. Mondjuk piacnak erős túlzás hívni, mivel kb. 10 árus anyóka-apóka ücsörög egy parkolóban és árulja a zöldség-gyümölcs portékáját, esetleg virágait.
Szóval megláttam, hogy EPRET árul az egyik "kofa". Érdekesnek is találtam, hogy szeptemberben epret hogyan... de végül vettem belőle.
Kicsit keményke volt a drágám (az eper, nem a kofa), ami más esetben és szituációban kifejezetten jó lenne, ha nem gyümölcsről van szó ugye...

A piskótát 5 tojásból készítettem a táskához, a következő módon:hozzávalók:
  • 5 tojás (milyen meglepő)
  • 15 dkg finomliszt
  • 5 dkg rétesliszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 20 dkg cukor
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét habbá verjük, a sárgásához hozzákutyuljuk a cukrot, a tejet és az olajat. Majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet. Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk.
Az első 10 percben 180°C-on szoktam sütni, majd 10 perc után leveszem 160 °C-ra a sütőmet és tűpróbáig sütöm a tésztámat.
Míg a piskóta hűlt, elkészítettem a krémet hozzá.

Vanília és eperkrém:Vanília pudingot én a következő képen készítettem:

3,5 ek. kukoricakeményítőhöz hozzákevertem 3-4 ek. cukrot, 2 cs. vaníliás cukrot és felfőztem 4 dl tejben.Mikor kihűlt, 5 dkg rama margarint kihabosítottam 1 evőkanál porcukorral, és ehhez kevertem robotgéppel a pudingot.
Eperkrém:
Az epret összeturmixoltam, adtam hozzá annyi tejet, hogy az egész 4 dl legyen. 3 ek. kukorica keményítővel (vagy 1 csomag vaníliás pudingporral) és 4 ek. cukorral összekevertem, és sűrű krémmé főztem. Ezt is hagytam kihűlni, és szintén 1 ek. porcukorral kikevert 5 dkg rama-t (vagy vajat) hozzákevertem mixerrel.Ezekkel a krémekkel töltöttem meg a piskótámat.
A piskótám közepén kissé elrepedt, de túl nagy lett volna táskának, ha kettévágom. Így a középső részt kihagytam úgy, hogy amennyit levágtam az egyik végéből a piskótának, ráhelyeztem a másik végére, és két, ugyan akkora méretű részt kaptam. A középső kieső darabot pedig a gyerekek (és a férjem) hamar be is majszolták.
A két szeletet illusztrációként felállítottam, mert ilyen formában fog állni a táska torta. A két részét a piskótának kettévágtam.Így a piskóta 4 részből állt. Nem is értem miért, de én a krémet gondoltam, hogy 4 részletben kerül bele...
Matematikából kéne egy kicsit korrepetálásra járni...
Az első réteg vanília volt, aztán jött az eper és ismét a vanília. Persze a megmaradt eperkrémet azért a vanília tetejére tettem még az utolsó töltelékben. Tehát így jöttek a szeletek:
piskóta, vanília, piskóta, eperkrém, piskóta, vanília, eper, piskóta.(nem tudom, miért képzelem, hogy nem vagyok egyértelmű)Ennél aprólékosabb talán már nem is lehetnék. :)
Miután megtöltöttem a piskótát, a hűtőben hagytam állni egy éjszakán át, ma pedig folytattam a burkolás és díszítés folyamatát.

A mai nap azzal kezdtem a tortázást, hogy főztem csoki ganache-t.2 dl tejszínben felolvasztottam 30 dkg étcsokit. Hagytam hűlni, és ezzel kentem be a tortámat, miután megfaragtam kicsit.Az egy éjszaka alatt olyan jól összedermed az egész, hogy a piskótát is könnyebb faragni, ( mert ugye ez nem egy kifejezetten tömör piskóta recept) és az egészet ugye én az oldalára forgatva helyeztem el (mondjuk szerintem ez pont nem hétköznapi, lehetett volna másként is).
Bekentem tehát a tortát körben csoki ganache-val, (vagy hogy kell ezt írni... most bajban vagyok, pedig általában helyesen írok, kivéve, ha nem ütném el mindig a billentyűket) és hagytam megdermedni rajta.
Míg a csoki dermedt, addig előkészítettem a burkoláshoz a hozzávalókat és kellékeket.A legfontosabb számomra, amit nemrég vettem, ez a tortasimító.
A sőregitől rendeltem interneten. Azon kívül praktikus még egy pizzavágó (ikeából, kb.200 Ft-ért), a nyújtófa, kukoricakeményítő és a K2 massza (más néven unidec).

Mindig szerettem volna arany színű karton torta alátétet, de nagyon drágák voltak, amiket láttam. 6-700 Ft 1 db. A múltkor viszont a Bakó Hungária Kft-nél jártam, és találtam náluk 10 db-ot 1200 Ft-ért.
Ezt használtam most is, mert nagyon jól néz ki rajta a torta.

Átgyúrtam az unidec-et, majd kukoricakeményítőn kinyújtottam. Kiszabtam a táska egyik oldalát. A csokit átsimítottam vizes kézzel. Így az egyetlenségeket is el lehet simítani, és megvan a tapadása is az unidecnek. Mert ugye úgy tapad a legjobban a felületre a marcipán és egyéb nyújtható fondant, hogy alatta picit megnedvesítjük a felületet, vagy a krém alapból picit nedves.
A torta ebben az állapotában egész rosszul néz ki. A rózsaszín szegélycsíkok viszont pont arra is jók, hogy a nem túl szép részeket eltüntessék.
Mindezek után gél ételfestékekkel megfestettem egy vékony szőrű ecsettel a mintát. Nem mondom, hogy szép lett, mert egyáltalán nem vagyok megelégedve a végeredménnyel. :( (pont ezt a tortát kellett nekem bemutatnom... jellemző)
A képen jól látszik a káosz, amit okoz egy torta dekorálása nálam... Még Woody sheriff is ott fekszik az asztalon. :D
Soha többet logós torta! :( Az a baj ezekkel a tortákkal, hogy ha nem PONT ugyan olyan, mint eredetiben, akkor számomra nem megfelelő. Nos, az enyém nem PONT ugyan olyan, ezért nem tetszik...A másik tortát, amit szinkronban ezzel készítettem el, a következő bejegyzésemben bemutatok.
A legvégső mozzanatok a fotózások.
Keresni szoktam egy fényesebb helyet, és ott fotózom általában, így:
Ezek után jön az utómunkálat, a vagyis a képek vízjelezése photoshop-al.
Utána írok le majdnem mindent, ami eszembe jut. És várom a visszajelzéseket. :)






12 megjegyzés:

PiciJuci írta...

Szióka!

Szuper jól néz ki a tortád........bár bevallom én is ilyen vagyok, a saját műveimmel, mindig tökéletesebbre vágyom. De szerintem ez hajt a következő-majd a következő torta felé.Te nem így vagy ezzel?

A lépésekről készült fotók nagy segítség, köszi. A fotózást bemutató fotó:) nagyon jó ötlet.....alkalmazni fogom.
Nálam is dermed már egy 3 emeletes 50. házasságis tortácska, holnap jön a fondant rá.
Szuper az oldalad!

haNa írta...

A maximalizmus átka, hogy sosem vagy elégedett a műveddel, pedig lehetnél!!!!! :)) Na igen, a rózsaszín díszcsíknál meglepődtem, de a végső kép....anyám, nagyon jó lett! :))

A fázis képes beszámoló meg nagyon nagy segítség az amatőr és bátortalan olvasóknak, mert ránéz a képre és máris megerősítést kap, hogy jól csináltam vagy elkuffantottam a dolgot. :)))

Szeretek ide járni hozzád...ez a lényeg! :))

haNa írta...

Helyesbítek:A rózsaszín díszcsík ELŐTTI KÉPNÉL meglepődtem...

Kricky írta...

Picijuci!

Izgulok ám érted én is! Remélem, minden rendben fog menni! Szorítok!

Szerintem nem rossz dolog, ha az ember a tökéletesre törekszik. Sőt! Mindig jobbat és jobbat szeretnék. Mondjuk az én célom nagyon-nagyon magas szinten van per pillanat... azt úgy érzem, soha nm fogom tudni teljesíteni.

haNa!
Nagyon aranyos vagy! :)

tudom, hogy nagyon fura volt ebben az állapotában a torta, azért is tettem be. :)
Láttad volna a kifiam tortáját, mikor készítettem! :D
De a lényeg, hogy a végére csak kinéz valahogy. :)
Örülök, hogy tetszenek a fázisfotók. Mert én is állandóan ezt kutatom, hátha valaki fotóz és leshetek egy-két praktikát. :)

Remélem, ti is tudtok lesni tőlem legalább egy picikét.

Raindrop írta...

Kis L. Vuitton tatyuka!
Szuperédes! :D

mARTeee írta...

Nagyon nagy segítség vagy a lelkes amatőröknek, mint pl. nekem! Millió köszönet érte!

Csak így tovább, gyönyörűek a munkáid!

szazala írta...

Szia!
Gratulálok a műveidhez!Mostanában én is rákattantam a fondantos tortákra,Pixie online segítségével.A fondantjaimmal alapossan megkínlódok,ezért kérdezném,hogy hol szerzed be az UNIDEC-et?
Köszi a választ!
Zsuzsa

szazala írta...

Az elözőhöz:közben találtam:),csak keresni kellett!
Azért még egyszer gratula!

Anyatigris írta...

Szia!
Nagyon tetszik a torta, sőt az egész oldal, örülök,hogy rátaláltam. Én is nagy tortasütő vagyok, de mindig szeretnék valami újat, és mindig tanulni szeretnék. Most iratkoztam be egy cukrásztanfolyamra is:) 30 évesen, 3 gyerek mellett, de szerintem sosem késő!:)
A táskakészítés menetét képekkel illusztráltad, ami nekem sok segítséget jelent. Most készítek pont egy pénztárcát(inkább buksza), és innen szedtem a készítés technikáját!:)
Köszönöm!

Kricky írta...

Raindrop!

köszi! ezt olyan aranyosan írtad! :)

Smarties!

köszi szépen!
Lelkes amatőröknek? hiszen én is az vagyok! :))

Szazala!

Pixie-nél nagyon jó helyen kopogtatsz, ha tanulni szeretnél. :) Nekem is nagy kedvesncem!
Köszönöm, hogy azért benéztél hozzám is.
Az unidec-es doogra meg már válaszoltál helyettem. :)

Anyatigris!

nagyon örülök, hogy "rám" találtál!
Gratulálok a 3 gyerkőchöz és ahhoz, hogy ilyen bátor vagy! tanulni soha nincs késő, ez így igaz!
A tortádat majd szívesen megnézném! :)

Anyatigris írta...

Nem igazán vagyok rá büszke....:(
Látszik, még csak 3.-orra foglalkoztam marcipánnal(illetve formix tortaburkoló masszával).
Már annyi minden hibámat látom rajta, de majd legközelebb ügyesebb leszek!:)http://iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?albumID=5805769&userID=12370116 Itt a legutolsó képek:)

tudod írta...

Nagyon szuperek a torták.. nem vagyok 1 sütögetős típus.. ,de most kedvet kaptam két tortád elkészítéséhez is :))