2010. július 14., szerda

TORTAVERSENY!

Gondolkodtam már egy ideje, hogy jó volna egy torta versenyt szervezni.
Megszülettek a gondolatok a fejemben, és összeállt végre a kép.

Felvázolom nagy vonalakban, hogyan működik majd a verseny:

  • A torta versenyen minden AMATŐR (jelenti ez azt, hogy nem a cukrász szakmában dolgozó egyén) tortadíszítést és tortakészítést kedvelő vállalkozó szellemű versenyző részt vehet.
  • Július 19-től 25-ig lehet a torták fotóit beküldeni.
  • A határidőt meghosszabbítottam július 30-ig!!!!!!!!!

  • A téma: FORMATORTA (ebbe beletartozik minden olyan torta, ami FARAGVA van)

  • A tortákat e-mail-en kell majd a megadott címre elküldeni NÉVTELENÜL. Ez annyit tesz, hogy mindenki nyisson egy freemail címet, vagy egy olyat, ami számomra ismeretlen kifejezetten ennek a tortának és arról küldje el majd nekem. Ez azért lenne fontos, hogy a 3 tagú zsűrit a készítő személye ne befolyásolhassa.

  • A torta kifejezetten ERRE A VERSENYRE KÉSZÜLJÖN. Tehát kizárandó minden olyan versenyző, aki máshol publikálta már a tortáját.

  • A tortáról készüljön 2 fotó. 1 maga a tortáról és 1 a készítőjével. Erre azért van szükség, hogy ne tudjon senki más, ill. internetről leszedett fotóval nevezni.

  • Az 1. fotót, -amin csak a torta van -kell majd elküldeni e-mail-en. A 2. fotót (a készítővel együtt készültet) majd csak az első 3 helyezettől fogjuk elkérni az eredmény hírdetés véglegesítése előtt.
  • Eredmény hírdetés: Augusztus 2.

  • Kérünk mindenkit, hogy amennyiben lehetséges, próbáljon meg saját ötletből tortát készíteni. :)



És végül az egyik legfontosabb dolog:

a nyeremények:

  • I. helyezett: 5 kg Unidec (univerzális dekorációs massza)


  • II. helyezett: 3 kg Unidec


  • III. helyezett: 2 kg Unidec

A 3 tagú zsűri a következő szempontok alapján választja ki a helyezetteket:


  • ötletesség

  • kivitelezés

  • precizitás

A 3 zsűri tag a következő:


1. Egy tortás körökben nagyon elismert személy, aki sajnos névtelenséget kért tőlem.

2. Ede, aki munkáit Margit2 oldalán ismertem meg. Számomra az ő véleménye nagyon mérvadó, ezért is kértem őt fel. Munkái megtekinthetők Margit2 oldalán, "Fruzsika és Ede tortái" topikban.

3. Szerény személyem.

A torták képeit közzéteszem a blogomban Július 26-án.

Természetesen minden olvasó "zsűrizhet", kommenteket szívesen fogadok!

tortázást és nézelődést kívánok!

e-mail címek, ahová várjuk a verseny fotókat:

krickykonyhaja@freemail.hu

krickykonyhaja@gmail.com

10 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Szuper ötlet! Nagyon klassz lesz! :) A torta mérete mindegy? De izgi! :)

Kricky írta...

Pixie!

De jó, hogy írtál! Már azt hittem, mindenki megfutamodik!

Nem kell ám olyan véresen komolyan venni, ez csak egy kis játék, plusz ajándékkal! :)

Mindegy a torta mérete!

Várom majd a Te torádat is. :)

Kiskukta írta...

Kekszmassza is lehet a torta alapja? Ötletem van, remélem időm is lesz kivitelezni, meg jó idő, hogy meg is valósítsam amit akarok, sajna mostanában nem nagyon tudok díszíteni a nagy meleg és pára miatt nálunk semmi nem szárad.

Mamesz írta...

Kricky de feladtad a lecsót a faragással! De majd töröm a buksim. Tényleg, csak faragott lehet? Kiskukta én azt hittem Te vagy a titokzatos zsűritag!!!! Affene! Na de majd küldök pár rendelést tortára hogy lefoglaljalak oksa?? :-))))))))))))))
Pixie mini torta???????? :-)

Pixie Pie írta...

Nem minitortára gondolok, viszont nem is túl nagyra, mert ketten nem bírunk egy egészet megenni. :)
Ja igen, és én is a meleg meg a pára miatt aggódom!

Mamesz írta...

Pixie szólj megyek segíteni! :-))))))))) Mid1 milyen ízű nem vok válogatós!
Én a forma miatt aggódom, a meleg és pára még odébb van!

Kricky írta...

Kiskukta!

lehet kekszmassza is, hiszen én is sok tortámnál használtam már, amik formatortának számítanak. :)

Mamesz!

remélem, töröd a buksid rendesen, csak ne törd túl! :) Csak annyira, hogy tortát még tudj készíteni! :D

Mamesz írta...

Kricky feltörtem kipattant!:-)
Majd küldöm a képet. Nekem pont kapóra jött mert szülinapozunk a családban. :-))))))

Angéla írta...

Csuda jó az ötlet, bár a te formatortáidat csak kevesen tudják felülmúlni

Kricky írta...

Angéla!

köszönöm, aranyos vagy, főleg, hogy túlzol! :))))

Nagyon kíváncsian várom, milyen torták születnek. Remélem, tudok egy-két ötletet is meríteni belőlük! :)
Mindenkinek nagyon drukkolok!