2010. március 21., vasárnap

Epertorta


Péntekre rekordsebességgel kellett elkészítenem egy epertortát születésnapra. Mindezt egy 1,5 éves gyerekkel az oldalamon.
Nagy feladat volt, de sikerült!

Reggel elvittem a nagyobbat az oviba a kicsivel együtt, majd a kicsivel usgyi haza. A tésztát viszonlag hamar elkészítettem. A többi volt kicsit macerásabb, mert drága kicsifiúnk játszani szeretett volna. Így félig játszottunk, félig sütöttem. :)
Ilyenkor viszont nagyon örülök annak, hogy a pudingot én mikróban főzöm meg. Mert nem kell mellette állni, kavargatni, csak x idő után kimenni, megkavarni, és kivenni, mikor lejárt az a bizonyos perc. Addig pedig lehet pl. játszani a gyerekkel.

Azért megsúgom, volt egy kis segítségem is, mert akiknek készítettem a tortát, átjött a gyerekeivel, hogy addig játszanak a mi gyerekünkkel, így lekötve őt addig, amíg megtöltöm a tortát, és kidekorálom.
9-kor kezdtem el a tortasütést, és f12-re már el is készült teljes harci díszben a torta! Nagyon büszke vagyok magamra! :)
Igaz, tudtam volna még egy-pár dolgot rajta igazítani, ha több időm lett volna, de 12-re az oviba kellett futni a nagyobb fiúért.

A torta hozzávalói:

Tésztához:
  • 20 dkg finomliszt
  • 5-10 dkg rétesliszt
  • 6 db tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 1 cs. sütőpor
Töltelékhez:
  • 2 cs. eper ízű pudingpor
  • 9 dl tej
  • 1 cs. vanillin cukor
  • 1/4 Rama
Tetejére/díszítéshez:
  • kb. 30 dkg eper (én friss epret használtam)
  • 1 cs. eper ízű gyümölcskocsonya
  • 250 ml Hulala tejszínhab
  • 1 cs. (én tescosat vettem) babapiskóta
A piskótatésztát elkészítettem így. (rákattintva megtekinthető)
A pudingot megfőztem, majd hagytam kihűlni vízfürdőben. Kihűlve hozzákevertem robotgéppel az 1/4 Rama-t.
A piskótatésztát 26 cm-es tortaformában sütöttem meg. Kettévágtam, mikor már kihűlt, és megtöltöttem a puding 1/3-ával. A tetejére tettem a maradék pudingot, majd az előre vékonyra felszeletelt epret ízlésesen ráhelyeztem.
Kapcsos tortaformába helyezve öntöttem a tetejére a gyümölcskocsonyát. Megdermedésig betettem majdnem egy órára a hűtőbe (idő hiányában, mert még maradhatott volna bőven).
Hűtőből kivéve körbevágtam késsel az oldalát, és úgy szedtem le róla a kapcsos tortaformát.
Hulala tejszínt habbá vertem, a torta oldalát bekentem vele, és úgy helyeztem a méretre vágott babapiskótákat rá.
Mindezt körbefogtam egy szalaggal, hogy semmiképpen ne essen szét a babapiskóta. Tetejét tejszínhabbal díszítettem.

Az ünnepelt nagyon örült neki! Állítólag nem evett még soha ilyen finomat! Ez igazán nagy elismerés nekem!

2 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Nagyon szép, én is örülnék neki!:))

Kiskukta írta...

Ha van kedved gyere át, van pár kérdésem számodra.