Bevállaltam -bakik

M@rtitól "loptam" a játékot, miszerint mutassuk meg minél többen, hogy mi is emberek vagyunk (jó, mondjuk én nem az vagyok... hanem sárkány. abból is a házi fajta) és néha hibázunk, bénázunk, satöbbi.

Nos, elég vicces egyéniség ez a M@rti, hogy szereti lefotózni azt, amit elcseszett. :))) Mert ugye azon kívül, hogy az ember egy leejtett torta vagy elrontott sütemény következményeképpen a hajtépésen és örjöngésen (esetleg síráson) kívül a fényképező gép után kapkodjon, nem túl sok az esély. Legalábbis többségünk így van ezzel. Szerintem.

Ettől függetlenül nagyon sokan elgondolkozhatunk azon, hogy kár érte, ugyanis lehetne most sok mindenkinek egy nagyon  jó kis bejegyzése arról, miket rontott el.

Élveztem olvasni M@rti minden egyes sorát, hogyan ette meg földről a leejtett tortát és a többi. :))
A kínon kívül végülis később már csak a nevetés marad.

Így most én is bemutatom számomra kicsit furcsa kreációimat:

Első versenyző természetesen a közkedvelt macaron. :)) Nagyon kevés helyről hallottam, aki elsőre el tudta készíteni csodásan. Persze, hogy nekem nem csak elsőre, hanem sokadszorra sem sikerült még soha... ez van...

 Itt egy elfuserált próbálkozás a nyomi macaronjaim lefotózására. pedig nagyon kitaláltam, milyen jó kép lesz... :)))

 Ja igen... ilyen édit is sikerült készíteni...

 csodásak, nemde?? :))

A következő kreációm húsvétra készült. Azt gondoltam, milyen szupin fognak kinézni ezek a kis omlós sütemények ilyen fodros széllel... mondanom sem kell, hogy megsülés után egyáltalán nem lehetett kivenni őket a formából éppen a csinos kis fodrok miatt. Az összes fodrot kénytelen voltam letördelni, hogy egyáltalán ki tudjam operálni őket.

 És ilyen csúnyát még nem csináltam azóta sem:

 A történetben az a legérdekesebb, hogy annyi finomság készült húsvétra, hogy ezeket a pici sütiket elfelejtettük pár napig megenni, és mire odajutottunk, mi történt? Kis, apró "édes" zöld penészek voltak a tetején. Mindez kb. 2 nap után... :(( szóval még meg sem kóstoltuk őket..

Van itt egy torta, amivel igazából semmi baj nincs... elölről nézve. Mert azért elárulom, ha béna tortát csinálok, megpróbálom a legelőnyösebb oldaláról fotózni...

 mivel a hátulja így néz ki: (jó, mondjuk ez nem olyan oltári baki, de csak a huncutság kedvéért mutatom)

A következő tortám egy korábbi torta másolata, amit "valamilyen rossz napom volt" miatt totál elrontottam. köze nem volt a régihez. Ezt még nem publikáltam, de a nem létező imidzsemet lerombolni ez is jó lesz (az illesztések a lábaknál egyszerűen katasztrofálisak) :

A végső, és legnagyobb bakim, mikor majdnem levágtam az egyik ujjam botmixerrel.
Nem akarok horror történeteket leírni, nehogy itt elhányja valaki magát (és közben meg egy tortás blog vagyok)...
A történet amúgy annyi, hogy épp egy túrós tortát készítettem, mikor botmixerrel törni kezdtem a túrót. Rájöttem, hogy túúl sok a túró, abbahagyom a szenvedést. Foghatom a fáradtságra, idegkimerülésre, sok mindenre, de ekkora marhaságot egy elmebeteg is nagyon nehezen tud csinálni, mint én akkor.
Áram alatt levő botmixerbe nyúlni tilos!
De én ezt valamiért "elfelejtettem" és kiszedtem a maradék túrót a kések közül. Mindezt úgy, hogy közben megnyomtam az elindító gombot a mixeren. Így sikerült egy újabb, kívánatos tölteléket létrehoznom: túrós-véres sütemény.
Azért nem volt ennyire vicces a dolog, hiszen azt hittem, hogy lecsonkoltam az ujjam és picivel később elájultam.
Persze telefonálás a férjemnek, hogy jöjjön, levágtam az ujjam (ez is egy kész mutatvány volt... nem tudtam, hogy elengedjem e- a vérző ujjam, mert talán leesik... de akkor hogyan is telefonáljak kéz nélkül???)
Rohanás az ügyeletre (persze szombat volt, mikor is máskor...), ahol végül is kiderült, hogy nem vágtam le, mert a penge spirálisan vágott. Visszavarrták.
De ugye mondanom sem kell, hogy magyar egészségügy...stb... nem részletezem... elég annyi, hogy Pesten a kézsebészeten végül kigúvadó szemmel vette tudomásul a profi szakember, hogy ilyen óriási, vaskos  öltéseket még életében nem látott...
Sajnos a későbbi vizsgálatok alatt kiderült, hogy nemcsak majdnem levágtam az ujjam, de az ujj első percénél el is törtem a csontot.
Szóval a gyógyulás nagyon sokáig tartott, és most ott vagyok, hogy a (be)mutató ujjammal tulajdonképpen nem érzek semmit, de legalább megvan.

Elnézést a fotóért...

Ja, igen, majdnem elfelejtettem!
Mikor is készítettem egy barátunknak egy nagyon jó kis tortát! Komolyan nagyon jól sikerült. És mit csinálok? elfelejtettem lefotózni. Ez a kép a legközelibb a tortáról:

Szóval ez a bejegyzés kicsit horrorisztikusra sikerült (még szerencse, hogy az előbb azt írtam, hogy nem lesz az), de a lényeg, hogy szerintem érdemes másoknak is előkaparászni az esetlegesen elrontott tortái- ételei fotóit, és megmutatni másoknak, milyen ügyetlenkedések történnek velünk a hétköznapokban.
Igaz, egy jó magyar szokás az is, hogy szeretjük a legjobb oldalról mutatni magunkat. Igazából még sok ezer más bakim is volt. Most már sajnálom, hogy nem fotóztam le őket.

Aki kedvet kapott a bakik leírásához, annak hajrá, vigye a logót, és írja meg a bejegyzését!