2010. augusztus 23., hétfő

MARCIPÁN/ FONDANT RÓZSA KÉSZÍTÉSE FOTÓKKAL


Gyenge idegzetű olvasóim most ne figyeljenek ide, borzasztóan rossz fotósorozat következik!

Most már vagy harmadszorra kezdtem neki ennek a posztnak.
Eddig a rossz fotók, amiket készítettem, megakadályoztak benne, hogy a rózsáim elkészítésének menetét feltegyem.
Mára megelégeltem, és rájöttem, képtelen vagyok a gyerekek zsivaja mellett normálisat fotózni lépésről-lépésre (meg amúgy is béna vagyok). Így marad ez a pocsék minőségű fotósorozat, de így is látni a lényeget talán. :)

haNa! Főleg a te "nyomásodra" készítettem el a mostani képeket. Bízom benne, hogy használható lesz.




Hogyha folpack, vagy vastagabb fólia között vékonyítjuk a szirmokat, akkor nem látszik az ujjlenyomatunk és vékonyabbak is lesznek a szirmok. (köszönöm ezt az egyik kedves olvasómnak)





szemben is elhelyezünk egy szirmot...
majd egy kicsit magasabban...
csak az egyik oldalát rögzítjük az ujjunkkal, a másikat szabadon hagyjuk, oda kerül a következő szirom...
aminek az egyik felét szintén szabadon hagyjuk, ahova a következő szirom kerül, és így tovább, amíg körbe nem ér...







a szárát megnyomkodjuk úgy, hogy picit elvékonyítsuk...

és jöhet a szirmok igazítása, kifelé hajtása...

és következhetnek a nagyobb szirmok kívülre...
és picit összenyomjuk, igazítjuk, hogy kifelé pöndörödjön...
a többi szirommal szintén ugyan így...




ujjunkkal elvékonyítjuk picit a szárát, és...
ollóval elvágjuk...
és kész...



azért megsúgom, hogy nem ez a legszebb rózsám, amit készítettem. olyan ideges is lettem, hogy elkészítettem még egyet, ami sokkal több sziromból állt. Azt tettem ennek a bejegyzésnek az elejére. :)

És egy videó arról, hogy milyen tortát szeretnék egyszer elkészíteni: (a videón tragant porral javítanak a fondant állagán, attól lehelet vékonyra lehet nyújtani és gyorsan keményedik, szárad.

14 megjegyzés:

Unknown írta...

Szerintem nagyon szép lett a rózsád, igaz én nem vagyok szakértő. :)

Rika írta...

Szerintem nagyon szép lett a rózsa. Eddig nem így csináltam, de ezt is ki fogom próbálni. És az a rózsás videó...nagyon jól néz ki a végeredmény!

Kricky írta...

Gaby Erika!

köszönöm szépen, így is nagyon jól esik. :)

Rika!
Köszönöm, majd megnézném a te rózsáid is!

haNa írta...

Kricky köszönöm és fogalmam sincs hogyan kerülhette el a figyelmemet, hiszen Te is ki vagy linkelve a főzősömben és azt szinte naponta megnézem.... Ne haragudj és hálásan köszönöm a fáradozásodat!!!!!! De tényleg!!!

Azt hiszem, hogy a rózsáid minősége nem csak a technika miatt szebb és jobb, hanem az anyag, amiből készíted, az is befolyásolhatja. Én csak a házi vagy bolti pillecukrosat csináltam még, de a Tied szépségét-nekem-az is adja, hogy olyan hullámos, időnként "berepedezett" a szirom széle, mint a valódi. Majd próbálkozom ezzel a rózsa dologgal. :)))

És köszönöm még egyszer meg el nézést a figyelmetlenségemért!!!!

margit2 írta...

Szuper ez a sorozatkép!... Na ezt aztán sokan fogják értékelni szerintem is! :-)

Gina írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gina írta...

Végre, végre!
Juj, nagyon örülök, hogy felraktad ezt a sorozatot.
Már régóta ámuldoztam a rózsáidon, most már végre tudom, hogy készülnek :D
Csak így tovább!

Kricky írta...

Hana!

dehogy befolyásolja az anyag! :) de most komolyan. próbáltam már unidec-ből, marcipánból (pl. a fotósorozat azzal készült), mézes fondantból és sima házi fondantból. száradást nézve a sima zselatinos-glicerines fondant a legjobb és legjobban formálható. Nekem.

És nehogy elnézést kérj! :)))

Margit!

köszi, remélem, sokan hasznát veszik..

Gina!

köszi. remélem, tudok róla vidót is feltenni, ert úgy mégiscsak jobban látszik...

Névtelen írta...

Sziasztok!nekem nem sikerednek a viragok tul lagy a fondantom hiaba hutom mire kinyujtom teljesen ellagyul,de nem tudom hogy miert.Segitsetek!!! mit rontok el?

Kricky írta...

valószínűleg a kezed melegétől lágyul. nem szabad gyurmázni. csak éppenhogy szabad a kezeid közé venni. ez lehet a baj.

Nicol írta...

Hát ez gyönyörû! Kb. 1 hónapja akadtam rá a blogodra, de itt is ragadtam! Nagyon szép tortákat készítesz, a fenti rózsa pedig szebb, mint az élô! Majd próbálkozom én is, hála a Te jó kis leírásodnak! :)

Kricky írta...

Nicol!
nagyon örülök annak, amit írtál! :)))

pedig milyen régi bejegyzés... kéne már újítanom, mert azóta sztem változtattam már. :))

Victoria írta...

Kedves Kricky!

Csak ámulok és bámulok az oldalad/tortáid láttán!!! :O
És közben egyre érik bennem az elhatározás, szüleim házassági évfordulójára muszáj lesz egy rózsákkal díszítettet elkészítenem.

Kérdésem: Nem csapnék egyből a "lecsóba" rózsa-ügyben, tehát nem 2 kg-s masszát vennék a gyakorláshoz. Mit ajánlasz? Mi az, amiből kis mennyiséget is be tudok szerezni és "gyakorolhatom" a rózsakészítés fortélyait? Esetleg próbáljak készíteni házi fondant, a receptedben megadott fele/negyede mennyiséggel??

Előre is köszi a választ!!!!
Viki

Kricky írta...

Kedves Victória!
ne haragudj, hogy csak most válaszolok!
házi fondant nagyon jó ötlet! vagy használj unidecet, keményebb változatban.
Abból lehet választani 1 kg-osat is.