2010. augusztus 18., szerda

2 évesek "bababulija"




Mikor második kisfiammal várandós voltam, felfedeztem az origo oldalán egy fórumot. Ez egy baba-mama fórum volt, ami azoknak a kismamáknak szólt, akik pont akkorra várták a babájukat, mint én.
Belemerültem a fórumozásba, és a gyerekek 1. szülinapja körül össze is jöttünk páran találkozni. Nagyon jól éreztük magunkat!
Egy évvel később, vagyis idén nyáron újra össze tudtunk hozni egy találkozót az immáron 2 évesekkel. Szenzációs látni ennyi 2 éves gyereket! Mind egytől egyig egy csoda! Nagyon aranyosak voltak, és mi jól éreztük magunkat. Erre a "bulira" készítettem 2 tortát. Mivel lányok és fiúk is vannak a csapatban, így egyértelmű volt, hogy készítek egy ilyen egy olyan tortát. :)
Végre kiélhettem a lányos oldalamat is, hiszen 2 fiú mellett én nem nagyon készíthetek lányos tortákat magunknak.
Az autó és a póni is ugyan azzal a töltelékkel volt töltve.
Vanília krémet ötvöztem a szederrel.

A szederkrémet így készítettem el:
A szedret összeturmixoltam, és szűrőn átszűrtem, hogy a magok ne legyenek benne. Ez kb. 300 ml lett. Adtam még hozzá 1dl tejet, és felforrósítottam. Közben egy edénykében 3,5 ek. kukoricakeményítőt összekevertem 4 púpok ek. cukorral, 1 cs. vaníliás cukorral és egy pici tejjel.
Ezt öntöttem bele a forró szederlébe, majd besűrítettem, mint a pudingot. Lehet amúgy ezt 1 csomag vaníliás pudinggal is elkészíteni, gyakorlatilag ugyan az, csak én az aromát és színezéket hagyom ki a pudingból.
A krémet lehűtjük, és ha kicsit keménynek érezzük, pici vajjal összekeverve krémesebbé tehetjük.

Ezzel a szederkrémmel és a vanília krémmel ízesítettem tehát a tortákat. Be kell valljam, most kicsit siettem, és a "krémesítést" kihagytam, pedig nem ártott volna neki. Szerintem emiatt kicsit folytós volt a torta, de állítólag a többieknek ízlett. Mondjuk én eléggé kritikus vagyok önmagammal.
A kisautóról:a piskóta kifaragása után kihűlt csoki ganache-al (1 dl tejszínben felolvasztott 30 dkg csoki) vontam be, majd erre rajtam a sárga színű unidec-et. A borítás nem sikerült valami jól, de elnéztem magamnak, mikor éjfél körül rátettem a masszámat.
A legvégén arany színű lüszter festékkel adtam neki egy kis csillogást.

A póni:A teste és a feje piskótából és a fent említett krémből készült. A lábait a piskótából lefaragott maradékból összekevert (kis vajrémmel és csoki ganache-al) masszából formáztam.
Minden "alkatrészét" a póninak külön bekentem vajkrémmel, és bevontam unidec-el.
A fejét a testével egy vastag szívószállal rögzítettem.
A szemét ecsettel festettem rá.
A póniszőrt csillogóssá tettem egy picike gyöngyház lüszter festékkel.

A tortákra azt a szuper kritikát kaptam a többiektől, hogy élőben sokkal csodásabbak a tortáim, mint fényképen.
Nagyon jól esett, és büszkeséggel tölt el. Magam úgysem dicsérném meg, mert nekem mindig van valami, ami nem tetszik a tortáimon. Valahol azért jó ez, mert mindig tökéletesebbet akarok.

2 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Nagyon helyesek lettek! Különösen a póni. :) Nagyon jó, hogy kézzel festetted meg a szemét, biztos odavoltak a gyerkőcök. :)

Kricky írta...

Pixie!

köszi!
Nagyon tetszett mindenkinek, a gyerekek nagyon jó fejek voltak. A fiúk csak az autóból, a lányok pedig csak a póniból voltak hajlandóak enni. :)

Hogy jönne már ki, ha egy fiú a póniból eszik??? Az olyan láááányos. :D