Talán úgy tűnhet a blogomat olvasva, hogy csupa egészségtelen dolgokat eszünk, és állandóan tortával tömjük magunkat. :)
Ez természetesen nem így van.
Kezdem amúgy úgy érezni az utóbbi időben, hogy már nem is süteményként és desszertként tekintek a tortáimra, hanem mint eszközre, ami segít kiélnem a kreativitásomat. Mert enni nem nagyon eszek belőlük.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy beteszek jó néhány olyan receptet, ami segít kisgyermekes anyukáknak, hogy mit főzzenek, süssenek a gyereknek.
Mivel nekünk 2 kisgyermekünk van, nincs nehéz dolgom, tesztelhetem közvetlenül rajtuk a különböző receptet. :)
Olyan recepteket fogok feltenni, amiket én innen-onnan olvastam, találtam, és kipróbáltam.
Brokkolipüré és brokkolikrémleves:
A brokkolipüré már 7-8 hónapos babáknak is adható, a krémleves változata pedig 1 éves kortól.
Hozzávalók egy felnőtt és egy gyerek adaghoz:
- 1 kisebb brokkoli (kb. 35-40 dkg)
- 1 krumpli (sárga színű)
- jódozott só
- őrölt szerecsendió
- 1 dl főzőtejszín
- pirított kenyér
- esetleg reszelt sajt
Az egészet turmixoljuk össze.Vegyünk ki egy keveset, amit a babának szánunk, és keverjünk hozzá anyatejet, vagy rizstejet, esetleg tápszert.
Ezután elkészíthetjük saját részünkre a krémlevest a maradék pürésített brokkoliból és krumpliból.
Ízesítsük meg sóval, egy picike őrölt szerecsendióval, adjunk hozzá egy kis vizet, és keverjük jól össze.Végül főzzük össze a főzőtejszínnel. Pirított kenyérrel, és egy kis reszelt sajttal tálalhatjuk!Jól lakik a baba és a mama is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése