2010. április 25., vasárnap

Plastic csoki




Szenzációs találmány ez a plsztik csoki! Hihetetlen jól lehet formázni!

Nemrég mertem csak kipróbálni, hogy készítek csokoládéból olyan masszát, amit lehet úgy formálni, mintha marcipán lenne.
Kicsit megbonyolítottam, de van ám egy sokkal egyszerűbb elkészítési módszer is.
Egy adag csokihoz fele annyi mézet olvasztunk, mindezt összekeverjük, kihűtjük, és már formázható is!

Én ugyan egy bonyolultabb változatát próbáltam, leírom azt is, hátha valakinek ez jön majd be.
Tipp: először csak kis mennyiségű csokival próbálkozzunk, és nem lesz nagy baj, ha nem sikerül, és a kukában kell landolnia. :)

Hozzávalók:
90 gramm (1 tábla) Boci étcsoki
2 ek. méz olvasztva
3 kiskanál kukoricakeményítő

Az étcsokit megolvasztjuk vízgőz felett, majd az olvasztott mézhez keverjük csomómentesen a keményítőt. A keményítős mézet hozzáadjuk az olvasztott csokihoz, jól összekeverjük. Egy sütőpapírra folyatjuk, és hagyjuk kihűlni.
Mikor megdermedt, átgyúrjuk. Egy recept szerint húzogatni kell, mint a karamellt, hogy a felesleges zsír távozzon a csokiból. Valaki szerint ez felesleges, de véleményem szerint ez a csoki összetételétől függ. Az én csokim eléggé zsíros volt, így nem ártott neki, hogy húzogattam (hűűű, de félreérthető vagyok... :D)
A végeredményt folpackba légmentesen csomagolva tároljuk szobahőmérsékleten.

A plasztik csokimtól személy szerint én teljesen el vagyok ájulva! Hihetetlen jól formálható, rugalmas, és pillanatok alatt visszakeményedik, ami azért jó, mert teljesen elvékonyíthatók a rózsák szirmai. Ezt fondanttal, vagy Unidec-el nem tudom megoldani. Ilyen vékony szirmokat csak egy nagyon drága porral lehetne elérni.
Egyszóval, szerelmes lettem ebbe a csokicsodába!

Későbbiekben lefotózom a csokirózsám készítésének menetét, és megmutatom!

13 megjegyzés:

Attilalívia írta...

Szia Kedves Kriszti!

Teljesen véletlenül akadtam a blogodra...

Gratulálok a blogodhoz és a csodálatosan szép tortáidhoz :-)
Nagyon ügyes vagy és türelmes ;-)
Van egy oldal ahonnan ötleteket meríthetsz még ha érdekel. http://picasaweb.google.com/2009vitoria

További sok sikert és sok tortát!
Üdv Lívi

Kricky írta...

Kedves Lívi!

nagyon köszönöm, hogy írtál nekem, és hogy a bogomra akadtál. :)

a linkért különösen hálás vagyok!!!

üdv, és jó olvasgatást!

Kricky

Vea írta...

Köszönöm a receptet, elkészítettem, szeretném ha megnéznéd a rózsát, amit készítettem belőle.
http://vea-receptgyujtemeny.blogspot.com/2010/07/csokirozsa.html

Anna írta...

Lehet ugyanezt fehércsokival (pár csepp színezék - akármilyen)is?
KÉS-től jöttem a blogodra.
Szépek az alkotásaid.
Azokat a karamellviráokat csak csodálom... hogy kell azokat készíteni?

Kricky írta...

Anna!

lehet fehércsokival is. De a színezék miatt sajnos "összeáll". Nem próbáltam még, de ha esetleg a mézet színeznéd először gél festékkel... talán nem menne tönkre. ki kell próbálni.
én csak sima fehér csokival próbáltam, az nagyon jó lett.

Névtelen írta...

Szia Kricky, sziasztok!

Ugyan mar egy ido eltelt az utolso hozzaszolastol itt, de szeretnem a mostani friss tapasztalatomat en is megosztani a "Plastic csokival "kapcsolatban. Epp most lettem kesz vele. En fehercsokibol keszitettem es pirossal szineztem a MEZET es meg az itt kaphato rozsazselbol/izesito/ is tettem bele.HA a mezbe teszitek a szinezot akkor nem csapja egybe a fehercsokit igy. Ettol fuggetlenul jo gyorsan dolgoztam mert az olvasztott csoki es a langyos mez osszekeveresnel gyorsan egybealles az egyenletes massza eldolgozasahoz ez igy szukseg volt.Utana jo sokaig huzogattam a masszat mert igencsak engedte magabol a kakaovajas olajoskonzisztenciaju masszat.Kozben buzgon torolgettem a kezemrol es a pultrol a zsiradekot.Aztan egy ido utan szep egyenletes massza lett.Fopacba pecsomagolva ment a hutobe a csokirud.1 ora mulva megneztem es kiprobaltam.Rozsat keszitettem/rozsa izzelamit a zseletol kapott/ Megjegyzem, mivel a csoki feher ezert tegyetek tobb szinezeket bele mivel fakitja ill. vilagositja a szinet.En is legkozelebb ezt teszem mert a sotetebb rozsaszint amit szerettem volna kesziteni egy altalanis "rozsaszin lett igy csak.Ajanlatom:hasznaljatok zseles szinezofesteket.En az anyagot meg igy is , hogy mondjam zsirosnak erzem es hore puhul es deformalodhat. Sztem a kesz diszitett tortat mindenkeppen tegyetek a hutobe a talalasig.Kricky, Nalad megkemenyedett ill tartotta mindvegig jol a rozsaforma alakjat vagy nalad is visszapuhul a formazott rozsa?? Megjegyzem az en csokim nak 37,5% volt a zsirtartalma. Talan ezert is lett vele ilyen??Legkozelebb a vasarlasanal odafigyelek es megnezem mennyi a zsirtartalma a csokinak.Sztem kevesebbel jobb lesz az eredmeny.A csokit amit most hasznaltam Jo minosegu volt.Cort "o Dor stb hasonlo min csoki. Cricky, irnal tobb velemenyt a Te tapasztalatodbol?? Koszi!! Egyebbkent finom!! Sztem nyogodtan tudtok vele tortat is beboritani-vonni vele csak tobb masszat kell keszitenetek belole hogy elegendo legyen a befedesre. Szoszi hogy megosztottad velunk a tapasztalatodat!! Szia: ILDIKO

Réka írta...

ó, ezt a plasztik csokit én is használom, és ugyanennyire el vagyok ájulva tőle.. :)
nagyon tettszenek a tortáid, ügyes vagy!én is próbálkozom velük, de még gyerekcipőben járok... de azért gyakorolgatok.. :)
nemrég létrehoztam a blogomat, majd nézd meg, ha van egy perced...jó a profiktól hallani kritikát. sikerakonyhaban.blogspot.com
További sok tortát! Üdv: Réka

Névtelen írta...

Kedves Kricky!
Életemben először csináltam ilyen gyúrható csokit, és úgy ahogy te ajánlottad (a könnyebbik recept alapján :) nem találtam kukoricakeményítőt :S szóval választásom se nagyon volt) és hát én ilyet még nem láttam :D! Naagyon jó lett és köszönöm az ötletet :) Mellesleg gyönyörű tortákat csinálsz, és nagyon sok jó ötlettel lettem gazdagabb a blogod olvasgatása közben :)!
üdv: Szabcsy

Névtelen írta...

Sziasztok!
Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra :)
Azt szeretném kérdezni, hogy 1 tábla csokiból kijön annyi "plastic csoki", hogy egy 28 cm átmérőjű tortát befedjek vele? Egyáltalán be lehet úgy, mint a fondanttal?

Másik kérdésem, hogy a húzogatást a lapon úgy értitek, hogy csak hűljön a massza vagy mit kell még vele csinálni?
Köszönöm előre is! :)

Kricky írta...

Kedves Névtelen!

Szerintem egy 28 cmes tortához 1 tábla nagyon kevés---

Minimum 0,5kg-ból próbálnám.

Névtelen írta...

Szia. Andi vagyok. Szertném kérdezni hogy ezt a plasztik csokit meg lehet csinálni fehér csokiból is vagy csak az étcsoki jó hozzá. Előre is köszönöm a választ

Kricky írta...

Kedves Andi!
meg lehet csinálni fehér csokiból is! :)

Unknown írta...

Kedves Kricky!

Csak ámulok a gyönyörű munkáidon, remélem egyszer én is felmutathatok ilyen gyönyörű tortákat!
Szeretném megkérdezni, hogy fondant-tal bevont tortán, plastic csoki rózsák mennyire passzolnak? Illetve nem lesz foltos vagy valami? :) Sógornőm kért meg hogy az esküvői tortájukat én készítsem, és nem igazán szereti a marcipánt és fondant-ot, arra kért ha lehet inkább csokiból legyen rajta a díszítés!

Köszönöm válaszod! Évi