2011. június 4., szombat

Esküvői torta nemtudmmárhanyadik

Itt az esküvői szezon, és egyre többen kérnek meg az ismerőseim közül, hogy én készítsem el az esküvői tortájukat. :)

Mint már azt írtam, nagy megtiszteltetés és ugyanakkor nagy felelősség esküvői tortát készíteni, de én egyre jobban szeretem.
Már nem jelent gondot, hogy óriási méretekben süssek piskótát, max. nemsokára ipari hűtőt és sütőt kell vennem. :)

Nemrég beszereztem egy 35 cm-es átmérőjű pizzasütőt, aminek van pereme. Ebben sütöttem meg laponként a piskótát, a legnagyobb tortához.
Teflon bevonatos, de én az aljára szabtam ki egy kerek sütőpapírt. Nagyon jól szuperált!
Ja, amúgy mondanom sem kell, hogy erre a hétvégére kellett ez az óriási, 80 szeletes, 3 emeletes torta, mikor telefonált egy nagyon kedves ismerősöm, hogy neki is eküvői kéne... persze, hogy pont ugyan erre a napra. :)))

Mivel neki nem egyszer sikerült úgy pont beletrafálnia, hogy le kellett mondanom 2 tortát amit kért, így most semmiféleképpen nem akartam cserben hagyni.
Bevállaltam tehát egy 80 szeletes, és egy 40 szeletes emeletes tortát egy ugyanazon napra... ja, azt mondanom sem kell, hogy pont ezen a napon kellett (volna) suliba mennem. Mivel a suli tök kiszámíthatatlan, a tortákra pedig már előtte várták az igenlő válaszom, úgy döntöttem, egy angol órát kibír a suli is nélkülem.

Íme, a betöltött, vajkrémmel lekent 2 x 3 emeletes torta, amik a bevonásra várnak:
És már a bevont változat...(ételnek nem nagyon maradt már hely a hűtőben... :):

No de most inkább csak az egyik tortáról írok, a nagyobbról.
Mikor egyeztettünk, hogyan nézzen ki, nagyon meglepődtem, hogy élő virágot szeretne rá a menyasszony. Nem tudtam őt erről lebeszélni, és a selyem szalagról sem, ami körbefut az emeletek alján.
De hát, az ara kérése szent, és ugye, mi azt csináljuk, amit kérnek tőlünk. :)))

Mivel egy tortámban már kóstolták a szupi csokikrémemet (később külön bejegyzést írok erről), így egyértelmű volt, hogy az esküvői torta szinte csak erről az ízről fog szólni.

Alsó szint: Vaníliás piskóta, csokikrémmel
Középső szint: Kakaós piskóta, vanília krém
Felső szint: Vaníliás piskóta mogyorókrémmel megkenve, mogyorós-csokis krémmel töltve

Nagyn tetszenek nekem a külföldi oldalakon szereplő fotók, amiken a torták csinos kis talpazaton állnak. Gondoltam, én is csinálok olyat, amit többször is fel tudok majd használni.
Első mozzanatként egy nagy, 45 cm-es karikát vágattam a fatelepen, farost lemezből. Az ára csupán 600 Ft volt, amit bevontam öntapadós matricával. Szélére fehér szatén szalagot szabtam.
Erre került a legnagyobb, 35 cm-es torta.

Minden emeletet arany színű tortatálcára tettem, és emeletenként vastag, fekete szívószállal rögzítettem. A torták széleit leragasztottam egy vékonyka sodort masszával, hogy nem csúszkáljon el az emelet.

A kis bigyókat a torta oldalára bio pálmavajból készült vajkrémmel nyomkodtam habzsákból. A tetejére a nevek kezdőbetűit házi készítésű fondantból sodortam, és szárítottam ki.

Ez ugye még nem a végleges változata a tortának, hiszen még rákerültek az élő virágok is. Talán kapok róla fényképet, akkor majd felteszem azt is.

A leendő férj amúgy alig bírta el. A legalsó tortát próbáltam megmérni, de az 5 kg-ot mérő mérlegem kiakadt tőle. :)
Nagy feladat volt és örülök, hogy szerencsére megoldottam.

9 megjegyzés:

M@rti írta...

Szépecskék!
Mint mindig) :-)

Dia és a konyha írta...

Nagyon szép lett! Már várom a következő tortáról is a bejegyzést. :)

Pixie Pie írta...

Nagyon elegáns lett! És jól bírták egymást az emeletek? Én is kiváncsi leszek a következőre. :)

admin írta...

Nagyon jó lett, ügyes vagy! :-)

Marika írta...

Fantasztikusan néz ki, már várom, hogy lássam a virágdíszítéssel együtt! :)

Eszter írta...

Nagyon tetszik, főleg az, hogy ilyen egyszerű. Csupa hófehér. :-)
A bio pálmavaj rendelkezik valami különlegsséggel, hogy nem síma vajkrémből készültek a "bigyók", azon kívül, hogy bio?
Látom a hűtőben volt a bevonó is (nálam is ott lakik a burolás előtt), de sokszor még így sem egyszerű vele dolgozni. Nálad símán megy?

Kricky írta...

Márti köszi!
Dia! már fenn is van. :)
Pixie!
jól bírták egymást az emeletek. meglepően.
Eszter!

a bio pálmavaj annyival jobb, hogy bio és nagyo szép, fehér színe van. a meleg sajnos nagyon idegesítő. nehezen lehet bánni a bevonóval.. :( szerencse, h van légkondi...

Névtelen írta...

Kedves Kricky!
Nagyon gyönyörű a tortád, és teljesen igazad van sokkal szebb virágokat csináltál volna rá Te magad. Én azt szeretném megkérdezni,hogy a pizzasütőt hol tudtad beszerezni,és képet tudnál-e feltenni róla, vagy küldeni róla képet, mert július végén nekem is kellene készítenem egy kb. ugyanekkor tortát és a tortakarimám nekem csak max. 30 cm-esre lehet állítani.Előre is köszönöm. Anita105

Névtelen írta...

Bocsika elfelejtettem az emai címemet megadni mcload@vipmail.hu Anita105