2011. március 17., csütörtök

Cukrász tanfolyam /3. alkalom

Vegyes érzelmeim vannak a tanfolyammal kapcsolatban. Sajnos, rögtön a beiratkozásom után, nagyon sok rosszat hallottam az iskoláról. :( Elmaradnak az órák, nem a megbeszéltek szerint működik az óra... stb.

Az első eligazításon kikötötték nekünk, hogy milyen fontos, hogy időben fizessük a tanfolyam részleteit, mert könnyen a behajtó cég levelét kaphatjuk kézhez. Ezt meg is értem, én figyelek is a határidő betartására.
Viszont 3 alkalomból háromszor nem az előre megbeszéltek szerint zajlott az oktatásunk.

1. alkalommal, mikor elmentünk, meg volt adva, hogy 9-17 óráig tartanak órát. Ez annyiban módosult, hogy a tanár csodálkozva közölte, hogy ő csak 13 óráig tart órát. Így egykor hazamentünk.
2. alkalommal még jó, hogy megnéztük a cukrásztanfolyam közös e-mail-jét, mert az előző órán behirdetett 12-e helyett módosult az óránk 19-ére.
Ez nem is lett volna baj, ha mondjuk a vezetők lejelentik a helyen, ahol tartják az órákat. De ugye ezt nem tették, ezért nem volt lefoglalva a termünk elég időre.
Így megint csak -az előre megbeszélt 9-17 óráig-ból -1,5 órával kevesebb lett.

Csodálkozott a tanárnőnk, mikor én (mint nagyhangú szószóló) rákérdeztem, hogy akkor most mi lesz az elmaradt 1,5 órával.

3. alkalommal az óránk március 5-ére volt kiírva. Előző nap reggel megnéztem a közös e-mail-ünket, és láttam, hogy ok, nincs e-mail, holnap megyek... csakhogy még aznap este kaptam egy üzenetet a facebookon a tanfolyamtársamtól, hogy : "láttad, hogy holnap nem lesz óra?" én ezen nagyon meglepődtem, hiszen reggel még semmi nyoma nem volt ennek. És ha ezt az üzenetet nem kapom, akkor simán megyek 40 km-t Győrbe... a semmiért.
A tanfolyamot elnapolták, és múlt hét szombaton megtartották.

Én már csak nevettem, mikor a tanár bejelentette, hogy "ma sem 5-ig vagyunk, hanem csak 3-ig..." :))) persze az elmaradt órákat majd egy plusz napban bepótoljuk, de azért én már nagyon pipa lettem.

Mert az odáig oké, hogy elvárásai vannak a tanulókkal és a fizetéssel kapcsolatban egy iskolának, de elvárnám, hogy pl. ne borítsák fel a hosszú hétvégémet egy ilyen "elmaradt tanfolyamórával".

Szóval kicsit bosszús vagyok, de szerintem ez érthető. Nem akarom ennek az iskolának a rossz hírét kelteni, de nem ajánlom senkinek, aki megkérdez.

Ennek ellenére a tanárunk szerintem nagyon jó, és pörgősen, érthetően tartja az órákat.

A könyvünket az iskolától kaptuk, amit egy tanárjuk írt. De átolvasva ez nem is könyv, hanem inkább egy vázlat, tele helyesírási hibákkal, és elírásokkal. :S

Ezeket a hibákat a tanárunk kijavítja és kiegészíti a könyvben leírt fél mondatokat.

Amúgy nagyon sok jó dolgot tanultunk, amiket már alig várok, hogy kipróbálhassam, ha esz egy kis időm rá.
Tanultuk már pl. a cukorkészítményekről. A dobos cukor készítéséről, a cukorszörp készítéséről, a fondán készítéséről, grillázsról...

A múlt héten pedig már egy számomra nagyon érdekes téma kezdődött el, mégpedig a TÖLTELÉKEK és a TÉSZTAKÉSZÍTÉS.

Tanultunk az:
  • élesztős tésztákról (gyúrt, kevert, hajtogatott és omlós élesztős tészták)
  • omlós tésztákról (gyúrt -és kevert omlós tészták)
  • vajas tésztákról (vajas, leveles tészta)
Következő alkalommal pedig a felvert tésztákat vesszük, ami igazán érdekel!

Nem tudom, ezekből mennyit fogok tudni kipróbálni a gyakorlaton, ugyanis ott kicsit másként készítünk sok mindent, mint hogy azt papíron leírják.

Mindenesetre nagyon lelkes vagyok még mindig.
Annak ellenére, hogy ma egy számomra nagyon hosszú gyakorlati napon vagyok túl. Véget nem érő waxolással és csokoládéval (najó, bevonóval) történő bevonással telt 8 órában tanulhattam...

de én úgy gondolom, hogy mindezek szükségesek ahhoz, hogy alázattal megtapasztaljam mindazt, amit a többiek már tudnak.
Szükségem van erre a tanfolyamra, gyakorlatra ahhoz, hogy abban a szakmában dolgozhassak majd, ami a szívem vágya!!! :)))

12 megjegyzés:

Anyatigris írta...

Ugye én is ugyanannál a Kft-nél vagyok tanuló, és nekem is rengeteg panaszom van rájuk, ha nem lenne benne már sok pénzem, otthagynám a csudába.
Többet vártam ennyi pénzért....Most nekünk is megint variáltak. Úgy volt,hogy szintvizsga előtt lesz még egy elméleti oktatás napunk, de nem, majd a vizsga utáni héten....
Gyakorlati szintvizsgánk lesz, de még alig tanultunk valamit azokból elméletben....
Gyakorlatra meg nem tud bejárni minden egyes nap az ember kicsi gyerekektől, meg munka mellett.
Na, és ahogy írtad is, nagyon sok mindent másképp csinálnak, mint ahogy mi papíron tanuljuk....

Dia és a konyha írta...

Már nagyon vártam az új bejegyzést és élménybeszámolót! Köszi, hogy kielégítetted a kíváncsiságom! Akármilyen is, sok sikert hozzá, és lesz róla egy papírod. :)

Gabi, a tortatanonc írta...

Én is gondolkodom cukrászképzésen, de Győr amúgy se volt esélyes, tőlem nagyon messze van :D!
Amíg eldöntöm, addig olvasom a tapasztalataidat!

feketepillangó írta...

Én is nagyon szeretném elvégezni a tanfolyamot, minden vágyam, de azért ez eléggé lehangoló, hogy tanulni mennénk oda, ők meg szinte csak papírt adnak:( képzés helyett!
Majd nézz be hozzám kérlek!!!

Angi írta...

Jaj, ez manapság mindenhol így van én is szívok minden tanfolyammal (eddig még egyik se cukrász, de volt, amelyik egyetemi volt és süthettem az egészet, a papírom pedig a hasamra kenhetem!), sehol sem akarnak tanítani, a tudást mindig magadtól kell megszerezned, előfordul, hogy jobban értünk hozzá, mint az, aki oktatja... én úgy látom, hogy minden a pénzre megy, mindenhez a végzettséget követelik M.o.-on, végül aki befizeti a tandíjat, az mind megkapja a papírt... a hülye is ugyanúgy, de az okosabbja és ügyesebbje kénytelen magától mindent megtanulni, hogy értsen is hozzá. Én már azon csodálkoznék, ha valahol tanítanának is. Kár, hogy melléktermékként keletkezik egy csomó papírral rendelkező analfabéta, ezért fölösleges ma 3 diplomával és 8 oklevéllel rendelkezni, totál elértéktelenednek a rendszernek hála. Mégis anélkül senkik vagyunk!

Hajnalka írta...

Remélem azért sikerül összehozni rendesen ezt a tanfolyamot!

Blogdíj számodra nálam: www.hajnesz.blogspot.com

Szijus!

Pixie Pie írta...

Angelocskával értek egyet! Én is kitapétázhatnék egy egész szobát az ilyenekkel. :( Aztán látod, hogy papír nélkül is meg lehet ezt tanulni, az csak arra kell, hogy profitálhass is belőle, de egyelőre csak ők profitálnak, akik oktatják. :)

InfoKata írta...

Nézz be hozzám kérlek!
http://infoim.blogspot.com/

Mammy írta...

Toplistás vagy nálam!!! :) Kérlek látogass el hozzám!

szazala írta...

A cukorszörp más,mint a cukorszirup?

Kricky írta...

Szazala!
a cukorszörp ugyan az mint a cukorszirup. Ebből is készíthetsz hígabb és sűrűbb változatot. Az ajánlott a suliban az, mikor a cukrot épphogy ellepi a víz és úgy főzöd méz sűrűségűre.

szazala írta...

Köszönöm!