2011. március 1., kedd

Horgász torta




A horgász bá' kifogta az... neeem, nem az aranyhalat, hanem egy cápát...

Az ötlet onnan adódott, hogy a kedves barátunk vicces tortát szeretett volna a barátjának, aki horgászik.
Nem tudom, mennyire vicces, főleg, hogy egy tóban nem igazán élnek cápák. Áh, mindegy is, ez már lényegtelen. :)
A tortákon -úgy mint a mesékben- minden lehetséges, így talán ez a szituáció is. :)

Puncs ízesítésű a torta belseje. Életem első puncs tortája, amit kicsit másként oldottam meg, mint azt általában más tenné.
Két vékony piskóta lap közé puncs masszát tettem, a következőképen:

Egy másik faragott tortám levagdosott részét gyúrtam össze csoki ganache-al, kis baracklekvárral, és a megmaradt csokikrémmel. Meglocsoltam egy kis jó minőségű rummal. na itt jött a bibi, hiszen én soha nem iszom alkoholt, így azt sem tudom, milyennek kéne lennie a finom rumos puncsmasszának. :)
Mint kiderült, locsolhattam volna még bőven. Hiszen a nekem már "érzem, hogy rumos" másnak érezhetetlen volt. :(
Legközelebb jól meglocsolom még a piskótát is.

Tanultam ebből is, a következő sokkal jobban fog sikerülni.

Persze, -mint általában mindig- most is a végén módosítottam a végeredményen, mert üresnek találtam.

8 megjegyzés:

Bianka írta...

Gyönyörű

Gesztenye receptjei írta...

Már nem is tudok mit írni, annyira ügyes vagy:-))
Nagyon ötletes és szép:-)

Dia és a konyha írta...

Szerintem nagyon jó lett! És a tortán tényleg minden lehetséges! :)

Mammy írta...

NAgyon jól sikerült (ez is)! Vicces is!!! A kedvencem a béka!!! Nagyon édes!!! :))

Pixie Pie írta...

Nagyon jópofi lett! :) Én is a békát bírom rajta a legjobban!

egycsipet írta...

Hát ez csúcs! :)))

mandala írta...

Otletes es szep a lotusz !

Rika írta...

Nagyon klassz lett!