2010. november 12., péntek

Fórumos találkozó és a fóka esete



Tavaly, mikor a tortázásba kezdtem, megtaláltam Margit2 fórumát, ahonnan indult tulajdonképpen a "pályafutásom". Menthetetlenül rabja lettem a torták készítésének és ezt többek között a többi gyönyörű tortának is köszönhetem, amit fórumtársaim feltöltöttek oda.

Később Lenke fórumával ismerkedtem meg, ahol most már igazán otthon érzem magam. Olyan emberekkel tudok beszélgetni, akik hasonló érdeklődésű körűek és rengeteget tanulhatok tőlük.

Szóval olyan jó csapat jött össze ott, hogy megbeszéltük, találkozunk egymással páran és mindezt egybekötjük egy kis karamellezéssel, marcipán virág készítéssel, tejszínhabból virág kinyomás tanulással, és még sok minden mással.
Én erre a találkozóra nagyon készültem és szokásomhoz hűen, mivel is készülhettem volna mással, mint egy tortával?

Előző este elkészítettem a piskótát, betöltöttem csokikrémmel, majd hagytam hűlni.
Kifaragtam a fóka alakját. A lepotyogó részeket csak simán összegyúrtam, amiből formáztam a hát domborulatát és a fejet. Csoki ganache-al vontam be kívülről. Pici hurkákat nyújtottam fondantból és ezeket tettem rá a nyak részre. Mikor bevontam a tortát unidec-el, "redős" hatást keltettek ezek a "kígyók" az unidec alatt. Így lett jó fodros nyakú a fóka.

Nagy izgalommal vártam a találkozót, hogy akit eddig csak interneten keresztül láttam, most megismerhetem személyesen is.
Mivel a találkozón az air brush (más néven festékszóró) technikát szerettem volna megmutatni, és kipróbáltatni a többiekkel, így hófehéren vittem a fóka uraságot, hogy ott majd szép színt varázsoljunk neki.
A fekete szeme ekkor még direkt nem került a helyére, mivel nem túl szerencsés lefújni más színnel a szemeket. Ezért a fújás után kerültek azok a helyükre. Egy picike hófehér pötty keltette életre, mintha nézne.

A képen én fújom a színt éppen a fóka-torta testére. Később többen ki is próbálták ezt a technikát, segítve a torta lefújását:

És a végeredmény:

Sajnos a torta felvágásáról nekem nincs képem, de mindenkinek ízlett. :) Volt, aki sajnálta szegény fókát, de én kegyetlen módon feldaraboltam (húúú, de brutál vagyok).

A találkozón rengeteg élménnyel gazdagodtam, rendkívüli embereket ismerhettem meg.

Néhány kép, amiből látszik, milyen fantasztikus dologban vehettem részt:


Ő itt Lenke, aki épp a gyönyörű rózsáit készíti karamellből:

Íme a rózsái:

Németh Zoltán (más néven Némó), aki épp ilyen csodákat készített cukorból:
egy gömb, de a háttérben látszanak a csodás rózsái:

A találkozón megkaptam az online karamell versenyen elért 3. helyezésemért a bronz érmemet is, amit ezúton is nagyon köszönök!!! :)

1 megjegyzés:

Nudleee írta...

Szia Kricky!

Örülök, hogy ez is be lett jegyezve a blogodba! :)
Annyira jó volt a találkozó! :) Olyan jól éreztem magam veletek! Remélem fogunk még ilyesmit szervezni!

Külön köszi az airbrush bemutatót! És a többieknek is a sok hasznos tippet és fortélyt! :)