2010. november 18., csütörtök

Eltitkolt tortáim

Nem azért titkoltam ezeket a tortákat eddig, mert nem vagyok rájuk büszke (najó, de azért). Csupán csak azért mert SZERINTEM nem néznek ki túl jól. Vagy csak nem volt időm őket betenni a blogomba. Mindenesetre összejött jó néhány, amit most így ömlesztve megmutatok. Külön bejegyzést nem szánnék rájuk, mert akkor az újakra nem marad időm.

Nem mellesleg mostanában annyira el vagyok havazva, hogy azt sem tudom ki vagyok. És hogy egyáltalán mit is írok most.

No de mire totálisan összezavarnék mindent, bemutatom tortáim, amik nem túl nagy büszkeséggel töltenek el.
De van ilyen is. Ilyeneket is készítettem már. Nem csak mopsz kutyust, meg hasonlót. :)

Ezt az arany tortát anyósomnak készítettem. Kivételesen ez nem lett a legrosszabb. Tiszta marcipánnal vontam be. Egy újfajta nyomdával mintáztam. De mint látszik, nem nagyon szép a közepén a virág íve.

Ez egy vicces torta. Egy számítógépes játékban szereplő "legyezőt" vagy mit kellett tortává varázsolnom.Ez alapján a kép alapján készítettem:

Ilyen tortát már készítettem egyszer. Ezt azért nem tetettem fel.
Ennek a tortának az a története, hogy egy icike picike kis papírlapról kellett a kutyust megmintáznom. Az ünnepelt állandóan ezt firkálgatta a papírokra. Elcsenték tőle és ezt kérték a neki szánt tortára.
A fotón ugyan nem látszik a méret, de kb. 5 mm-es volt a rajz. :)Akkor bemutatom a nekem nagyon nem tetsző tortáimat:
ez a koponya nagyon elrontott koponya lett. Mondhatnám hogy nem kicsit elbénáztam. Volt már egy ilyen, de ez most sokkal rosszabbul sikerült, mint előző társa.Ezt a tortát annyira elkapkodtam, hogy le sem fotóztam. :) A barátnőmre úgy telefonáltam rá, hogy fotózza már le nekem. Persze már felvágták, mire észbe kaptam. Ezt a tortát szintén egy másik barátnőmtől kaptam meg e-mailben, mert ezt is elfelejtettem lekapni. :)Egy 3 kerekű bicikliről formázott marcipán járgány (hűű, de nem tetszik!!!):A legjobb barátnőm kisfiának készítettem a 3. szülinapjára. Nekik tetszett, és ez akkor megvigasztalt...Erről inkább nem is írok semmit... a figura totál repedeztett, a piskóta egy helyen eltört, a szélét nem mintáztam meg semmivel... sokkal másként csinálnám már most.

Remélem, hogy nem húztam le saját magamat teljesen. :) De úgy gondoltam, hogy nem csak a jobb tortákat kell megmutatni. :)

12 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

De szerintem nagyon jók lettek,sokan büszkék lennének magukra,ha csak fele ilyen szépet csinálnának,na meg ott a többi gyönyörű tortád amikre igazán büszke lehetsz. :-)

Unknown írta...

Nagyon maximalista vagy magaddal szemben. Ez bizonyos szempontból jó, de más tekintetben meg nem. Én is ilyen vagyok. Hallgass másokra is. Szépek a munkáid.

Anyatigris írta...

Szerintem egyiket sem kellenne "szégyelned"!
Sok helyen cukikban nem árulnak ennyire jókat!
Inkább húzd ki magad!

Pixie Pie írta...

Kricky, kár lett volna ezeket eltitkolni! :) Nekem még a kis bicajos is tetszik, nem tudom mi a bajod vele.

Kricky írta...

Ditta!

köszönöm szépen! :)

Dia!
igen, nagyon maximalista vagyok. De ez nem hiszem, hogy nagy baj lenne. Olyan szempontból igen, hogy soha, semmi nem elég jó, amit csinálok. :D Ez visz előre, ezért szeretnék mindig jobbat és jobbat.

Azért nagyon örülök, ha másoknak tetszik a munkám.

Anyatigris!
megpróbálom kihúzni magam, de nagyon fáj a hátam. :D egyelőre még csak görbén húzom, mert okom majd akkor lesz rá, ha olyanokat készítek, mint Debbie. :)

Pixie!

köszi. hogy mi bajom vele? :DDDD háháháhá. ne is kérdezd! :D

tandi8 írta...

Sokan megirigyelhetnék ezeket a munkákat,vannak akiknek egyáltalán nincs érzékük az ilyen művekhez,én is ezekhez tartozom,bár lehet ha próbálkoznék és tanulnék talán egyszer hasonlókat nekem is sikerülne csinálnom,de ilyen remekműveket biztosan nem.
Igenis legyél büszke magadra,aki ennyire kreatív,mint te az a kevésbé szépet is remekművé varázsolja szerintem.
:-)

4Gyerek írta...

Ugyanazt kérdezném mint Pixie: mi baj van a bicóssal?
(nekem 2 hét múlva kéne egy Jim Beam-es üveget kéne a mércém szerint csinálnom. na, majd jól meggondolom egyáltalán odaadom-e az ünnepeltnek)

4Gyerek írta...

kéne...kéne
így jár az ember ha közben a gyerekekre is figyel meg blogozik is.

Kricky írta...

Ildikó!

nagyon jól esnek a szavaid, igazán köszönöm szépen!

4gyerek!
annyira aranyos volt a hozzászólásod! :))) köszönöm, hogy megmosolyogtattál!
a gyerekek mellet már csak tortázni fenomenális. :) sokszor nem próbálkozom vele...
hogy mi bajom a bicóssal? inkább ne részletezzük. :)

Alexandra írta...

Szeretnék ilyen "elrontott" tortákat csinálni :)

Kricky írta...

Alexandra!

köszönöm szépen, aranyos vagy!

akokidli írta...

Kricky, személy szerint külön örülök annak, hogy ezeket is bemutattad. Bizony van nekem is olyan napom, amikor semmi nem sikerül, és vannak olyanok, amikor szárnyakat kapok, és nagyon egyszerű az alkotás.