2010. október 17., vasárnap

Online cukrász verseny eredmény




Vége van az online cukrász versenynek, megvannak a nyertesek! Az eredményt megnézhetitek ITT.

Karamell kategóriában hihetetlen, de 3. helyezést értem el (megosztva) a kis babámmal, angyalka (cukor) szárnyakkal. Hihetetlen boldog vagyok, hiszen a zsűri igazán elismert nevekből állt!

A szavazás során bárki lehet első, kinek sok az ismerőse, de itt, ahol komoly zsűri dönt!!!

Nekem ez egy óriási dolog!!! most nagyon boldog vagyok.
Soha nem gondoltam volna!

Itt van a kis kedvenckém:

Továbbá azért nagy dolog ez nekem, hiszen ez életem első isomalt-ból készített cukordísze.

A tortám nem nyert, de azért egy oklevelet fogok kapni, ami azért jó érzés, főleg, hogy azt hittem, nem kapok érte semmit. Nem is sikerült a legjobban se a fotó, se a torta.

Leleplezem magam, ez volt a beküldött tortám.Aki ismeri a munkáimat, az azt hiszem, felismerte, hogy melyik volt az enyém. :)

Mostani fejemmel már mást küldenék be.

Majd ha lesz következő verseny, tuti nevezek, de sokkal összeszedettebben, szebben és gondosabban kidolgozott munkával!
Ez a dolog visz előre, hogy tanuljak, fejlődjek és újabb lökést ad, hogy jobbnak kell lenni a mostaninál, precízebbnek.
És soha ne sajnáljuk az időt egy szépen megtervezett háttértől vagy egy kicsit több időt szánjunk apró részletekre. Rengeteget tanultam ebből a versenyből, és köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem benne! Nagyon sok munkájuk volt a verseny szervezésében és lebonyolításában, gratulálok nekik!

Egyúttal köszönöm mindenkinek, aki esetleg az én tortámra, ill. babámra szavazott!

6 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Gratulálok!!! Nagyon szép a kis angyalkád, a másik meg messziről kiabál, hogy te készítetted!
Ja igen, a választás, így utólag én is mást küldtem volna el, bár lehet akkor nem is kaptam volna érmet, ki tudja... Nehéz kiválasztani a megfelelőt, talán ez a legnehezebb.

PiciJuci írta...

Gratulálok a helyezéshez! Maximálisan megérdemelted.
Én is szavaztam az angyalkádra, a legegyedibb volt a mezőnyben.

A zsűri helyezése pedig remélem ösztönöz, hgoy érdemes a cukorral is dolgoznod a továbbiakban is.

Pixie Pie írta...

Ezek a szépséges angyalkaszárnyak! Csodás! :) Gratulálok a szép helyezésedért! Megérdemelted nagyon. Gondolj arra mindig, hogy ezt a szép eredményt hivatásos cukrászok között érted el!

Judit írta...

Erre a tortára szavaztam! :-)) Szerintem nagyon egyedi!

Névtelen írta...

Mindkét esetben a Te tortádra szavaztam... Számomra egyértelmű volt, hogy melyik a Te munkád :o)

Üdv.

Bogyó

Pocilakóra várva írta...

Szia,
Gratulálok!