2013. március 6., szerda

Farsang kupa Tata 2013


Nagyon boldogan számolok be nektek a XI. tatai Farsang Kupáról, amin én is részt vettem életemben először!
Felnőtt cukrász artisztika kategóriában neveztem egy cukor kompzícióval.

A készülődés a farsang kupára majdnemhogy az utolsó pillanatra tevődött.
Nagy mellénnyel még 2 nappal az esemény előtt simán állítottam, hogy lazán befejezem a munkámat. :)
Aztán kisebb pánik uralkodott el rajtam, mikor a tragantom nem úgy száradt, ahogy én szerettem volna...
Néhány apróbb részletet már előzőleg elkészítettem K2 tortaburkoló cukormasszából, de a végső összhatást később, két nap alatt formáztam meg.
Vannak fázis fotóim a készítésekről.
Jupppi! Végre nem felejtettem teljesen el...


Végül a tv paprika helyett kaliforniai paprikát tettem az asztalra, természetesen cukorból.
Sokat gondolkodtam azon, milyen ütős dolgot, mozgást vihetnék egy reggeli étel bemutatásánál, végül a rég elfeledett karamellhez nyúltam.
Kitaláltam, hogy a karamell tartja majd a levegőben a tragant (szárított cukorból készült) poharamat, ami azt a hatást fogja kelteni, minta ömlene belőle a folyadék.

Első körben készítettem egy pár darab gofri kinézetű cukormasszát. Kicsit kiszárítottam, és kipróbáltam, hogyan is nézne ki a végeredmény.


Aztán azt is be kellett látnom, hogy a tejszerű szín nem igazán hatásos. Így készítettem még egy adag isomalt cukorból barna szín hozzáadásával egy másik "folyadékot", amit vastagabbra húztam, hogy mindenképpen meg tudja tartani majd a poharat.
Egy karamell rúddal fúrtam át a már megfújt és kész gofrikat, hogy ahhoz rögzíthessem majd a helyszínen a poharat a karamell dísszel.

Tulajdonképpen bárki kérdez, nem tudom, mit próbáltam utánozni a folyadékkal, és mi folyik a pohárból. Mindenki annak láthatja, aminek csak akarja... karamell öntet, kávé, tejcsoki...

Lenkével beszélgetve gondolkodtunk, mit tehetnék még az asztalra....
Nagyon jó ötletet kaptam tőle. újság...
Direkt a farsang kupára készítettem el ezt a "Magyar Cukor" című külön kiadást. :)

 Nagyon örültem ennek az ötletnek, mert nagyon feldobta az összhatást.

A szalvéta tartóval meggyűlt a bajom. Főleg, hogy ezelőtt igazi traganttal nem nagyon volt dolgom.



A szalvéta tartóba persze szalvéta is jár, azt K2 cukormasszából formáztam.

A piros, kockás terítőt szintén K2-ből alkottam meg, melyet (najó, ez a szó nem igazán illik hozzám) airbrush technikával fújtam meg.





A tányéron és bögrén megjelenő retró minta kézzel festett.

Nemsokára mutatom, milyen eredményt értem el, de előtte megmutatom azt is, hogy a cukor show csapatával volt egy közös munkánk is, amivel benevezett minket Némó!
Egy előzőleg elkészített tragantra festett portrémat és Lenke egyik drótos cukor rózsáját öntötte karamellbe.
Az én portrém így készült:



Majd a cukorba öntés után ilyen gyönyörű formát kapott Némó keze munkájától:



Nagyon örültünk neki mindhárman, hogy a közös munkánkat a zsűri arany éremmel díjazta!
Életemben nagyon ritkán izgultam ennyire, mint mikor ezen a versenyen készülődtem, kipakoltam...
A dolgot csak tetőzte, hogy pont aznap lettek nagyon betegek a gyerekeink és lázasan feküdtek otthon apukával...
De az izgalmam egy pillanat alatt elszállt, mikor megláttam, hogy kitették a helyzésemet a munkám mellé!
Arany érem!!!

Némó is hazavitt egy aranyat, Lenke pedig egy kisebb bosszankodás után tudomásul vette, hogy sajnos az utólag a zsűrivel megbeszéltek alapján igenis arany lett volna az, amire ezüstöt adtak... Nem is nagyon szeretnék erről többet írni, így is elég bosszantó, hogy hibázhat egy ilyen neves versenyen ekkorát egy zsűri... :(

Készült végre egy közös kép is a Cukor Show csapatáról!
 Jól éreztük magunkat... :)
Drága Lenkémmel...
Szenzációs élmény volt, tiszta adrenalin bomba!!!
Az érmemről később teszek majd fel képet!
Épségben, és egyben haza tudtam hozni a gofrit, ami megdolgozta a maga kis munkáját.Jól viselkedett, hiszen nem dőlt le, aminek én nagyon-nagyon örültem. Meg is dicsértem! :)
Már otthon, a konyhában így mutatott:


9 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Wow, fantasztikus a terített asztalod! A gofri fenomenális :)) Hogy készült a terítőd?

nempiskóta írta...

Gratulálok!

marisz57 írta...

Gratulálok az eredményedhez,és persze a többieknek is!
Remélem, a fiúk azóta már felgyógyultak!

Kricky írta...

Tejszínhab!
köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! A terítőt airbrush-al fújtam. egy papír alapú ragasztócsík volt a sablon.

nempiskóta!
köszönöm!
marisz57!
nagyon köszönöm. igen, végre mostanra meggyógyultak.

Pixie Pie írta...

Szuperjó ez a gofris kompozíció és az újság is nagyon jól feldobja az összképet. Megérdemelten kaptán aranyat, gratulálok!

Dina írta...

Profi munka lett, eszméletlen precízen megoldottad, eddigi kedvencem tőled! Gratulálok! :)

dreschma írta...

Ez csúcs! A reggelizős szett nagyon tetszik! :)

Kricky írta...

Pixie!
köszönöm az elismerő szavakat! Nagyon örültem én is, hogy aranyat kaptam!

Dina!
köszönöm, nagyon jól esik. Szeretnék ezen a vonalon tovább haladni...

Dreschma!
köszönöm szépen, jól esik!

Galagonya írta...

Gratulálok! Nemcsak képen szuper, élőben is az. Látszik rajta a profizmus.