2011. szeptember 29., csütörtök

Airbrush kurzus 2. rész

Vasárnap, szeptember 25-én tartottuk az airbrush kurzus 2. felvonását.

Többed magammal előző este érkeztünk Büdipestre. :) Mégpedig azért, hogy kicsit kiruccanjunk, bulizzunk este.-meg persze azért is, hogy ne Komáromból kelljen kapkodva indulnunk reggel...
(asszem soha nem volt még olyan, h elmentünk a férjemmel szórakozni, és a gyerekekre vigyázott a nagyi-épp ideje volt már felnőttnek lenni)

Szóval előzőleg éjjel h2-kor értük a lakásba. Én nagyon jól éreztem magam, de kicsit erős túlzás volt azt gondolni, hogy 4-5 óra alvás elég lesz a következő naphoz. :))
Nekem szükségem van ahhoz, hogy jól "dolgozzak", hogy jól érezzem magam a bőrömben. És ehhez, most ez a görbe este kellett (neeem, én nem ittam alkoholt... alkohol nélkül vagyok nemnorláis.)

Szóval azért meg kell mondani, próbáltam egy jól felépített kurzust tartani.
Előzőleg ismét kifaragtam hungarocellből "tortákat", amiket később bevonunk őket K2-vel, és lefújtuk airbrush-al.

Most azért sokkal több időnk maradt megismerni egymást, és a hangulat is sokkal oldottabb volt. Nevettünk, beszélgettünk és alkottunk. :)

Hungarocellt sokkal nehezebb bevonni K2-vel, vagy akár marcipánnal is, hiszen nincs meg az a bizonyos rugalmassága, mint egy tortának.

Ámultam, hogy mindenki milyen nagy szeretettel és lelkesedéssel alkotott. És nem utolsó sorban minden torta egyedi lett.
Szerintem egytől-egyig remekművek születtek.

És akkor lássuk a fotókat:

a "torták" előkészülve az alkotásra

 Molnár Timi (amúgy ő műkörmös sok-sok éve) csodálatosan festett ecsettel
 M@rti airbrush technikája... :)
 Készül az egyik csodaszép torta
 én alkottam... hagyjuk is... :)) ez csak egy minta volt, hogy ilyet is lehet airbrush-al
csodaszép kompozíció...

Zsuzsi készítette...
 Zita különleges tortája (élete első burkolt tortája-hihetetlen, igaz?)
 Timi kézzel (és airbrushal) festett tortája
 Zsuzsi alkotása. egyszerűen csodás. a színeket nagyon jól eltalálta...
 Kiss Nóra különlegessége... el sem hiszem, hogy ő is először készített ilyet. :)
 M@rti alkotta.. lefikázta, (mindig ezt csinálja) pedig nekem nagyon tetszik. :)


Készült amúgy csoport kép is, csak sajnos nem mindenki járult hozzá, hogy közzé tegyem, így azt most nem tudom nektek megmutatni...

és egy nagyon hirtelen készített kézzel festett "festményem" Michael Jacko-ról. Ezt Zita vihette haza. Kisorsoltuk. :)

Már csak annyit szeretnék írni, hogy őszintén boldog vagyok, hogy ezek az emberek megtiszteltek engem azzal, hogy eljöttek tőlem tanulni. Hihetetlen érzés, hogy kíváncsiak vagytok rám, egyúttal büszkeséggel tölt el. :) Köszönöm Nektek, és azt is, hogy megismerhettelek benneteket!

Végezetül egy nekem küldött levéllel zárom soraimat, amit Druhapolcsik Zsuzsanna küldött nekem a kurzus után. (engedélyével közlöm a blogomban)
Meg kell mondanom, elérzékenyültem tőle..:
"
Kedves Kricky!

Köszönetet szeretnék mondani ezért a két csodálatos napért, amit kaptunk Tőled!
Bízom benne, hogy mindannyian ugyan olyan érzésekkel tértek haza, mint Én!
A friss élmények miatt rengeteg gondolat kavarog a fejemben, amit megszeretnék osztani azokkal az olvasókkal, akik az oldaladra látogatnak.
Régóta bíztam benne, hogy egyszer tanulhatok Tőled pár praktikát.
Nagyon megörültem a kurzus indulásának hallatán!Anno megígértem Neked, ha „fekete hó” esik, Én akkor is ott leszek!Ott voltam!
Úgy készültem, mint mikor első nap mentem az iskolába.Szabályosan szívtam magamba a sok új információt.Kíváncsi voltam minden apró részletre. Kricky egy nagyon szabályosan felépített tematikával tartotta az elméleti oktatást.Látszott rajta, mennyire készült erre a kurzusra. Saját tapasztalatait közkincsé tette, hogy mi ne essünk abba a hibába, mint Ő.A faragható piskóta receptjétől kezdve, a krémek receptjeit, a bevonómasszák használataival kapcsolatos praktikákat, a szín keverést és sorolhatnám tovább a megannyi hasznos információt amit rendelkezésünkre bocsájtott.

Lelkesedésem akkor hagyott alább, mikor a szórópisztolyt a kezembe kellett fogni.
Amíg a többiek rutinosan használták, Én két kézzel mertem csak megfogni.Első alkotásom a mellettem dolgozó Nóri művén landolt több paca formájában.Abban a percben azt hittem, hogy most itt befejeződött az air brushhal való ismerkedésem. De nem adtam fel!Ebben a többiek bíztatása is közre játszott.Kricky mellettem állt és próbálta görcsös ujjaimat munkára bírni.Második alkalommal is velem volt a legtöbb probléma, de Kricky türelmének és végtelen empatikus készségének köszönhetően a végén mégis sikerült valamit produkálnom.
Egy szuper csapat jött össze!Sokan amatőrként mutatkoztak be, de  munka közben láttam, hogy profikkal vagyok körbe véve.Nagyon kedves embereket ismertem meg, akiktől új dolgokat tanulhattam.Köszönöm mindenkinek a biztatást, és a sok segítséget!
Kívánok sok sikert a további munkátokhoz és örülök, hogy megismerhettelek benneteket!

Kricky, köszönöm ezt a sok munkát és időt, amit ránk fordítottál!Bízom benne, hogy egyszer a Te neved is a „híres” cukrászok között szerepel.Maradj meg ilyen tisztalelkű embernek, amilyennek megismertelek!

Utoljára, de nem utolsó sorban azokat szeretném bíztatni, akik félnek kipróbálni az air brush technikát.Ne féljetek, nálam ügyetlenebb ember nincs!Kricky megtanít, bízz benne!
Szívből tudom ajánlani a kurzust, mert Kricky nagy lelkesedéssel csinálja és nem engedi, hogy kételyekkel térj haza!

Köszönöm, hogy részt vehettem!

Druhapolcsik Zsuzsanna"

4 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Szuperszép tortákat alkottatok!

M@rti írta...

Aha-aha, hmmm... izééé!
Tényleg nehéz (lehet) pár órás alvás után alkotni :-))))

Köszi Csaj, jó voltál!

Zsuzsi leveléhez: csak szerénykedik, közben pedig szép csendben szuper tortákat készít; én láttam!

Ezek szerint nem csak én érzem saját magamról, hogy a leggyengébb láncszem voltam.
Érdekes... mindenki ezt mondja.

Legközelebb egy önbizalom-erősítő tanfolyamra kell beneveznünk mindannyiunkat!

Még Téged is, Kricky!

Tortatündér írta...

Kedves Kricky!

Nagyon köszönöm ezt az "élethü " leirást a tanfolyamról,én azóta is
minden nap gondolok erre a két napra,még a blogom folytatásához is kedvet kaptam.
Timi

Bianka írta...

Hihetetlen csodákat tudtok készíteni