2011. május 23., hétfő

Air Brush

Rengeteg levelet kaptam az air brush technikával kapcsolatban. A facebookon is azt szerettétek volna a legtöbben, ha erről írok.

Életemben először Debbideoescakes tortáinál láttam, hogy tortáit Air brush-al, vagyis festékszóróval fújja le. Ő az én kedvencem, példaképem.
Neki amúgy is van egy jellegzetes stílusa. Minden tortája gyönyörűen csillog. Gondolom, lakkal fújja le őket. De ezt mondjuk, csak gondolom.

Tortái megtekinthetők ITT.

Körülbelül egy évvel ezelőtt kaptam meg anyósoméktól a festékszórómat. Akkor még itthon, Magyarországon még szinte senkivel nem találkoztam, aki ezt a technikát alkalmazta.
Az enyém (sem) kifejezetten tortákhoz való, de ha steril, igazából nem is muszáj, hogy ahhoz való legyen.

Aztán Lenke fórumáról összejöttünk páran egy közös tortázás és karamellezés erejéig, ahol egy fóka tortát fújtam le. Akkor, azt hiszem, rengetegen szerettek bele ebbe a műfajba, és azóta azt tapasztaltam, hogy megsokszorozódott az air brush készülékek eladási száma. :)

Mikor az enyémet megkaptam, semmi fogalmam nem volt arról, milyet kell, hogy vegyek, mire kell figyelnem.
Így azt hiszem, sok értelme nincs is, ha leírom az én gépem technikai adatait, mivel most már kicsit mást vennék.

Az air brush készülék két részből áll. egy kompresszorból (ami drágább. kb. 20,000 Ft), és egy festékszóró pisztolyból (kb. 12,000 Ft)
A kompresszor sűríti a levegőt, így igazából egyszerű nyelven fogalmazva, ez a gépezet hajtja a "motort".
Erre kell rácsatlakoztatni a festékszóró pisztolyt.
Íme egy kép egy fajta kompresszorról (nekem nem ilyen van, a kép: INNEN)

Az elsődleges gondom az én kompresszorommal az, hogy elég erősen fújja a levegőt, és nincs rajta nyomás szabályozó.
Mivel van olyan, hogy nem kéne olyan erősen fújni egy tortánál a levegőt, de én ezt szabályozni nem tudom.

Ezért vásárlásnál egy fontos szempont szerintem, hogy a kompresszor nyomásszabályozóval legyen ellátva (pl. a fenti képen).

A festékszóró pisztolyból lehet több fajtát is venni. Én inkább a felső tartályos verziót ajánlom. Nekem olyanom van, aminek a tartálya le is csavarható. Szeretem, mert mikor mondjuk alulról fújok vele, állíthatom a szögét.
A készletben van hozzá egy alsó tartályos, nagyobb űrtartalmú tégely is, de azt nem próbáltam még.

A szike nem a készülék tartozéka... :)

Műszaki adatok:
ST/AT-13SB Pneumatikus mini festékszóró
  • Levegőfogyasztás: 150 L/perc
  • Javasolt kompresszor: 2 LE
  • Működési nyomás: 15-50 psi/ 1-3,5 bar
  • csatlakozó: 1/4"
  • Fúvóka átmérő: 0,3mm (a lüszter, vagy csillogós festékek kifújásához min. 0,8mm-es ajánlott)
  • Tartály: 7cm3
 Milyen festéket használhatunk hozzá?

  • Én leginkább, a Sőregi honlapján található, kifejezetten festékszóróhoz ajánlott folyékony ételfestéket ajánlom (Kroma Kolors). Választékok megtekinthetők ITT. 
  • Nem muszáj szerintem megvenni a létező összes színt, hiszen sok szín kikeverhető.
  • Használhatunk még por ételfestéket is, megfelelő arányban felhigítva forró vízben. 10 ml vízhez kb. 1 g porfesték.
  • zselés ételfestéket használnak többen is, de nekem egyáltalán nem vált be. Ezt is vízben szokták felhigítani.
Minden új szín használata előtt öntsük ki a tartályban maradt festéket (ezért érdemes csak éppen annyit bele tölteni, amennyi szükséges), majd egy papírtörlőre fújjunk próbát, hogy a festékszóróban maradt festék másik szín eltávozzon.

Karbantartás és tisztítás:
A legfontosabb dolog mindig a festékszóró pisztoly tisztítása! Tökéletesen el lehet rontani, ha nem mossuk ki rendesen, és beleszárad a festék.

Először is, öntsük ki a megmaradt festéket a tartályból, majd töltsük meg kis vízzel. Ezt a vizet fújjuk át, így a levegő visszaáramlik a fúvókába, így kitisztítva a festékszóróban maradt festéket.
Minden esetben a tartály kupakját levéve hagyjuk kiszáradni.

És hogy hol vásároljunk?
Aki ért hozzá, az megveheti különböző OBI-ban vagy hasonló üzletben is, de kifejezetten ajánlom Pap Lacit, akit kérdésekkel is bombázhattok, nagyon készségesen válaszol.
Szokott ingyenes bemutatót is tartani a festékszóróval kapcsolatban.

Ő sem kifejezetten tortákhoz való gépet árul, de mint ezt írtam, igazából ezeket a gépeket tökéletesen használhatjuk tortákhoz.

Pap Laci honlapja: ITT.
Honlapján rengeteg érdekes, és hasznos információt találtok a festékszóróval és kompresszorral, valamint a használatukkal kapcsolatban.

Néhány torta, amiket festékszóróval fújtam:
Ez volt az első (béna) próbálkozás:

 Majd egy kéz:
 És az egyik kedvencem:
 A mindig favorit kutyuska:

 És íme az élő példa arra egy ecset- kontra airbrush használatra tortához: Szerintem lásztik a különbség:


 hát igen... ezeket a tortákat "begyúrt" színnel soha nem tudtam volna elkészíteni. És nem utolsó szempont az sem, hogy így a torta felületére kerül a festék, ami sokkal kevesebb, mintha belegyúrnánk a masszába azt. :)
A képek magukért beszélnek, nemde? :)))

Remélem, érdekes volt ez a kis bejegyzésem.
Sok sikert a tortázáshoz mindenkinek! :)

7 megjegyzés:

Ildyco írta...

Papp Lacit én is nagyon ajánlom, az és pisztolyom is tőle van...
Sőt a felső tartályos pisztolyokon van nyomásszabályozó, tényleg nagyon megkönnyíti a munkát.

Gabi, a tortatanonc írta...

Bár Te igazi talentum vagy, de mégis, mennyire volt nehéz eleinte hogy hogyan használd?

Niki írta...

Köszönöm Kricky ezt a bejegyzést és az e-mail-edet is!
Üdv: Niki

Kricky írta...

Ildikó!
örülök, hogy bevált a festékszóró! használd egészséggel, készíts szép tortákat!
Gabi!
hogy te milyeneket írsz nekem??? :))
Nagyon-nagyon nehéz volt az elején. azt hittem, soha nem tanulom meg. látod is a képeken. :) de belejöttem. csak gyakorolni kell, ennyi az egész tényleg a gyakorlat teszi a mestert. mester ugyan nem vagyok, de egyszer szándékomban áll a nyomdokaiba lépni. :D
Niki!
nagyon szívesen!!! :))

Audrey írta...

Kricky, engem pont a szikéd érdekelne :), mivel most készülök az első faragott tortámra. Lécci segíts, azt hol tudom beszerezni. Papp Laci linkjét már elraktam, bár az még kicsit odébb van, addig inkább a hagyományos dolgokat gyakorlom. Köszi a hasznos infókat!

Kricky írta...

Audrey!
Örülök, hogy hasznos infókat találtál.
A szikét egy helyi gyógyászati segédeszköz boltban vettem. pár száz forintért. Több féle fej létezik. A legkisebbet érdemes venni.

Zsuzsi írta...

Szia Kricky!

Engem is nagyon érdekel az Airbrush-os technika. A férjem autófényező, úgyhogy még tanárom is lenne a használatához. :-)))
Na de amit írni szeretnék, írtad feljebb, hogy nagy csodálója vagy Debbideoescakes-nek, és hogy nem tudod, lakozza e vagy milyen módon teszi olyan fényessé a tortákat. A CakeBoss videókon látom folyamatosan azt, hogy amikor kész van egy torta, akkor a legvégén a fondant felületét egy gőzölő géppel átfújják, és tükörfényes lesz. Nem tudom pontosan hogy működik ez az eljárás, de valóban csodásak amikor fényesen csillognak a torták.

Üdv.: Zsuzsi