2014. február 10., hétfő

Farsang kupa 2014 a kulisszák mögül

Nagyon örömmel tértem haza az idei Tatai Farsang Kupáról, amit 12. alkalommal rendeztek meg.
Én most versenyeztem másodszor.
Két munkával készültem. Egy munkám a D2 cukrász artisztika, másik szintén ebben a kategóriában, de közös munka volt Némóval.

De nem akarok ennyire előre haladni. Át szeretnék adni minden élményt. :)
Nagyon sokat agyaltam rajta, milyen munkával kéne neveznem. Ernő szerű tortát elvetettem, hiszen nem voltam abban biztos, hogy a zsűri, aki nem éppen a mai korosztály, befogadó képes lenne hasonló tortára.
Így maradt a tavalyihoz hasonló kompozíció, egy étel kreáció, ami az érzékek játszmája. Aki ismeri a munkáimat, az tudja, hogy imádok megtéveszteni.
A halászlé elég magyar, így azt éreztem, halászlét készítek cukorból. De abban van igazi mozgás, ha magát az elkészítés menetét örökítjük meg.
Így készült el a cukormunkám.

És ugye, mint mindenhol, itt is voltak olyan próbálkozások, amiket végül elvetettem... mint például ez a kés (később utolsó pillanatban mégis összeállítottam):
 A vágódeszka alapja egy tömör piskóta vajkrémmel bevonva:
 A vágódeszka már cukormasszával bevonva és mellette a pirospaprika, ami színezett, őrölt kristálycukor:
 A vágódeszka airbrush technikával megfújva:
 Az egyik hal is piskótából készült:

 Egy igazi halról mintáztam a formát:

 Egy kis trükk a hal textúrájáért:

 Az erős paprika készítése:

 Később airbrush-al adtam neki az igazihoz hasonló színt.
 A csapot arany színűre festettem:
 Kellett egy alapzat is, amit úgy döntöttem, hogy fa hatásúra festek: (K2 tortaburkolóból készült, ételfestékkel színezve)
 A tányérok és poharak száradnak. Tragantból (porcukor + zselatin) készültek, amik porcelán keménységűre száradnak nagyon rövid időn belül. Száradás után csiszoló papírral lehet őket megcsiszolni.


 Éppen a kiömlő italt próbálgattam, hogy jól lesz -e így.
 Konyharuha mintázatát szúnyoghálóval mintáztam.
 Készült még négyzethálós kitépett papírlap, valamint post it.
 A csapot a karamell víz imitációja tartja meg:
 Mint írtam, voltak elvetett és később összetört próbálkozások:
 Így nézett ki a víz karamellből csap nélkül:
 A csapot megfújtam végül egy kicsit, és milyen jó volt, hogy a bátyám ezt javasolta! Mellette a karamellből készült kifröccsenő bor. Biztonság kedvéért kétszer elkészítve...
 A toll és a papírok is mind cukorból:
Már a versenyen a munka összeállítva:






 Az aranyérem és csodás ajándék kosár átvétele:



 A közös munka Némóval:


Ami a zsűri szerint letisztult, tökéletes munka... csak a mi két munkánkhoz véve túl kevés... ezért lett ezüstérmes.

És egy igazán csodás munka... a mai napig alig hiszem el, hogy ez a váza nem igazi. Igen, cukorból készült, és minden részlete kézzel festett.
Tóth Annamária munkája Komáromból.





Annyit kell még elmesélnem, hogy életemben ennyire még soha nem izgultam, mint a verseny előtt. Annyira be voltam tojva, hogy éjjel nem aludtam semmit. Zakatolt a szívem, 3 x ébredtem fel éjjel...
de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült arany érmet szereznem még akkor is, ha a zsűri azt mondta, az én művészetemet még ne tudják hova tenni, nem tudják bekategorizálni. :)

Jó volt találkozni sok emberrel, akik elismerően beszéltek a munkámról, jó volt látni a kíváncsi tekinteteket, akik érdeklődve fotózták a halászlé előkészületeit. :)


Elmondhatatlanul boldog vagyok! köszönöm, hogy hisztek bennem, bíztok bennem és köszönöm a sok-sok kedves szót!

Kricky


3 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Elképesztően jó! A magyar zsűri még szerintem nem annyira befogadó, bár az odaítélt aranyérem sejteti a haladást a korral :)Nálam abszolút nyerő :)

marisz57 írta...

Fantasztikus vagy Kricky!
Gratulálok az aranyhoz és veled örülök neki!

Garffyka írta...

Egészen egyszerűen eszméletlen, lenyűgöző, csodálatos és hihetetlen!
Komolyan, idáig érződött a halszag :)
Nem is baj, ha még nem tudják "hova tegyenek", ha még nincs "fakk", ahova kategorizáljanak. Maradj ilyen, egyedi és utánozhatatlan!