2012. szeptember 14., péntek

Gitár torta

Mostanában nagyon sok elismerő szavakat kapok, és le kell írnom, hogy iszonyúan hálás vagyok ezért.
Mindenkinek jól esik az elismerés, akárhányszor kapja is meg az ember.

Szóval köszönöm mindenkinek, mert ezekből a visszajelzésekből merítek újra és újra energiát! Köszönöm nektek ezt a sok szeretetet, teljesen feltöltődök tőlük!

Most pedig egy gitár tortát szeretnék mutatni.

A nehézség az volt, hog mindenképpen szerettem volna nagyon élethű gitárt faragni. Ha túl sok a krém, és túl sok a réteg, nyilván egy ormótlan fazon jöhet csak ki belőle, hiszen olyan magas maga a torta.

Így azt gondoltam, hogy vékony lesz maga a torta (csak kettőbe vágott piskóta, közte egy réteg krém).
Kinyomtattam egy megfelelő gitárt. Elég nehéz volt már maga a feladat is, hiszen egy A4-es lapra nem fért rá. Én pedig szerettem volna a kinyomtatott formát körülvágni és úgy megfaragni a tortát. Így hát szerkesztgettem kicsit, majd 2 részletben kinyomtatva egybe ragasztottam a lapokat, amiket aztán a gitár mentén körbevágtam.



Ezt helyeztem rá a betöltött tortára, majd körbe faragtam. Eléggé kis karcsú lett így, ezért eldöntöttem, hogy a levágott részeket feldarabolom sütinek, és külön megkapják majd tőlem egy tányéron (végül is az is a torához tartozó rész volt). :)

Szóval körbe vágtam, le vajkrémeztem, dermesztettem és burkoltam K2-vel.

A kis fém golyók ehető cukor gyöngyből vannak, a húrok pedig drótos cukor virágokhoz használatos virágdrótból.
Az ezüst részeket a tortán lüszter porral festettem meg ecset segítségével.

Nagyon kritikus vagyok magammal, de most az egyszer picit tetszett a végeredmény. :)


10 megjegyzés:

Millye írta...

Valóban szépséges lett! :) Nagyon ügyes vagy! :)

Pocilakóra várva írta...

Hát...ismét megváltottad a világot! :)

Erzsébet " Lizi írta...

Nagyon szuper lett!!!!!!!!!!!Mint az igazi.
Van bőven még mit tanulnom,de nem adom fel.Mostanában készítettem én is gitár tortát,nem voltam nagyon megelégedve vele,de a kisfiúnak nagyon tetszett,a húrokat én gumicukorral oldottam meg nem mertem nem ehetőt tenni rá,pedig szebb lett volna.

Hamucipóka írta...

Remekmű! Ez is! :)

Kricky írta...

Aztaaa, miket nem írtok nekem!!! :OOO

Nagyon köszönöm!!!

a gumicukros megoldás is nagyon jó. karamellből gondoltam, de féltem, hogy eltörik...

Aranyhaj írta...

Szia Kricky!

A segítségedet és a véleményedet szeretném kérni.
Egészen véletlenül akadtam rá erre a gitár tortára, de azonnal beleszerettem. Legjobb barátom szülinapjára szeretném megcsinálni mivel évek óta gitározik és imádja. 16 éves vagyok és még soha nem próbálkoztam ilyesmivel, de a blogodból elég motivációt nyertem és nagyon lelkes vagyok!! :) Apukám egyik barátja "hobbi cukrász" és felajánlotta, hogy segíteni fog elkészíteni.
Én azért nagyon izgulok és szeretném ha ellátnál pár tanáccsal és tippel.
Előre is köszi :)

Kricky írta...

Kedves Aranyhaj!

Javaslom, hogy nyomtass ki egy giárt olyan méretben, mint amekkora a torta lesz. vágd körbe, majd helyezd a betöltött tortára, és annak a mentén faragd meg! Figyelj a részletekre!

:)

Kricky

Aranyhaj írta...

Köszönöm szépen a tanácsokat :) végül sajnos nem tudtam megcsinálni mert nem sikerült beszerezni minden hozzá valót időben :/ egy másik tortádból merítettem ihletet :P remélem legközelebb megtudom csinálni :D
Amióta megtaláltam a blogod folyton gyártom a tortákat :) rengeteget segített nekem a blogod és még fog is hajaj! :D Nagyon hálás vagyok hatalmas segítség mindig!! :D köszönöm!!

Kricky írta...

Aranyhaj!
sajnálom, de remélem, legközelebb sikerül!
nagyon örülök, ha a blogom ötleteket ad!

Hamucipóka írta...

Kedves Kricky!

Most jött el az ideje, hogy én is gitár formájú tortát készítsek! :) Szeretném megkérdezni, hogy a tiéd mekkora volt méretben, illetve mekkora tálcát kellett hozzá használnod.
Köszönöm a válaszod előre is!