Meghatódom, mikor arra gondolok, hogy vannak emberek, akik már az 50. házassági évfordulójukat ünneplik.
Én most, 32 évesen annak is örülnék, hogyha 50 éves lennék majd valamikor... Mi még csak a 4. évfordulónkat ünnepeltük (najó, az nem mondható ünneplésnek) idén, de rá kellett, hogy jöjjek, nem fenékig tejfel minden (mi lesz így 10 év múlva????).
És be kell valljam, én sem vagyok egy egyszerű eset. Csoda, ha valaki kibír. :D
Írhatnék itt még oldalakat is, de igazából ez egy gasztroblog vagymicsoda. Igazából totál mindegy, ki hogy hívja, az én blogom, az én váram! ;)
Szóval elkészítettem ezt a tortácskát. Még tegnap, mikor a piskótákat sütöttem, sem tudtam, mi lesz belőle. Annyit tudtam, hogy emeletes lesz és az ízét. Vagyis, hogy epres... jajj, dehogyis! málnás-vanília krémes. :)
Kicsit szét vagyok esve, ugye?
Nos, mindegy is, mert aztán ahogy készítettem, úgy láttam, hogy nagyon jó lesz. Legalábbis remélem, hogy tetszeni fog. (Mindjárt jön érte a barátnőm.)
Egy új ötlet, hogy hogyan ragasszuk fel a virágainkat a tortára:
a saját készítésű nyújtható fondantomat (amit piros természetes színezékkel festettem!!!-végre vettem) feloldottam vízben. Vagyis annyi vizet adtam hozzá, hogy olyan trutymós legyen... (na, elment a blogom egy olyan irányba, amitől néhányan elpártolnak majd...)
Szóval olyan állagú legyen, hogy ragacsos, habzsákból nyomható legyen. És úgy nyomtam a virágok hátuljára, azzal ragasztottam fel őket. Nem volt most kedvem pepecselni a tojásfehérjés masszával, mivel abból mindig megmarad egy csomó.
Szóval ilyen lett a torta, tőlem szokatlan, virágos (új kiszúrókat vettem).
Az íze tuti finom, mert megkóstoltam. :D (nem vágtam fel, dehogyis!)
Ja, és íme a példa arra, hogy lehet egy tortáról klassz képet, és kevésbé klasszat is készíteni. Na, melyik melyik? :)
