A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festmény torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festmény torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 10., kedd

Torta óvodai ballagásra



Portrékat nagyon szeretek festeni tortákra, mert igazán különleges ajándék. Mivel az emberek reakciói igen pozitívak a portréval díszített tortáimmal kapcsolatban, szeretettel készítem őket.

Az óvodában évzáró közeledett és az utolsó percig úgy volt, hogy a mi kis Balu kapitányunk is ballagni fog.
Ő még csak július 20-án tölti be a 6. életévét, az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttünk, nem fog elballagni, mégis marad még egy évet óvodás.
A fényképét ennek ellenére megfestettem, övé volt a próbakép. :)


 A fotók kb. 5 x 7 cm-esek, így kifejezetten nehéz volt a festésük. Minél nagyobb és részletesebb egy fotó, annál könnyebb megfestenem.

A portrék a tortán





A koncepcióm és elképzelésem az volt, hogy a tortán úgy helyezem majd el a képeket, mintha az egy tabló volna.
Még szerencse, hogy a Balu mégsem ballagott el, hiszen akkor nem is lett volna szimmetrikus a torta. :)
Abban bíztam a legjobban és izgultam is rendesen, nehogy valaki megharagudjon, hogy az ő kis gyermeke nem lett tökéletes a festményen. Mentségemre legyen mondva, nagyon-nagyon nehéz volt megfesteni a képeket. 2 napig készítettem őket.
Felhasznált anyagok:

2013. április 26., péntek

Legény- leánybúcsúra -Kézzel festett portré torta

Egy nagyon kedves ismerősöm bízott meg ezzel a feladattal, miszerint fessem a leendő ifjú pár fotóját a tortára.
Remélem, jó képet küldött el, és nem egy másik párt festettem oda... :) (persze csak viccelek, mert már látta az ismerősöm és nagyon örült neki)... mindenesetre gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne egy hasonló eset...

A fényképet színesben kaptam meg, ám mindenképpen rajz szerűen, fekete-fehérben álmodtam meg a tortára. Amúgy is jobb szeretek fekete-fehérben festeni. Nem is hiszem, hogy tudnék színesben...(najó, lehet, hogy mégis)


Ilyenkor azt szoktam tenni első lépéskor, hogy a színes képet átalakítom fekete-fehérre, majd kinyomtatom.
Ilyen portréknál általában szeretik az ünnepeltek eltenni emlékbe az édességet a festménnyel, ezért kifejezetten úgy készítettem, hogy levehető legyen az.
Tehát kinyújtottam egy kisebb K2 tortaburkolót, majd arra festettem.

Több kisebb-nagyobb ecsetem van, ezekkel szeretek dolgozni. Ételfesték port szoktam használni (szénpor).
Az árnyalásokat por formában viszem a felületre, az élesebb kontúrokat pici alkohollal oldva, óvatos mozdulatokkal festem meg.



És egy jó példa arra, hogy a airbrush-t milyen jól lehet ötvözni a kézzel festéssel: a végeredmény önmagáért beszél. :)

2012. október 27., szombat

Coco Chanel a tortán


Rajongok a régi képekért. Egyszerűen imádom őket rajzolni.

Mindenképpen szerettem volna most valami olyat készíteni, ami különleges, elegáns, de mégis visszafogott, nem túl giccses.

A kézzel festett tortáim amúgy is a kedvenceim, mert egyediek. Látszik a lelki világom is, és valamennyire adok magamból egy picike szeletet.

Először előrajzolom a festményt szén ceruzával (Faber-Castell-t használok). Ezután halványan árnyalok por festékkel, majd vékony, 00-ás ecsettel festek kontúrt. Ekkor már alkoholban oldom a fekete por festéket. Később egy vastagabb ecsettel festem a fekete részeket. A nyakláncot galzúrral pöttyöztem.



Hihetetlenül boldog vagyok, amiért a kezemben van egy olyan rajztudás, kézügyesség, amiért tulajdonképpen nem tettem semmit. Egyszerűen örököltem. Csodálatos látni, amint a képek megelevenednek a tortáimon.




A torta belsejéről:
A töltelék a kedvenc tejbegrízes-túrós, pici tejszínhabbal lazítva. Közte a lapok turmixolt eperrel lettek megkenve.


2012. október 6., szombat

Jager torta

Kézzel festett torta. Imádom az ilyesmit.

Az összes torta közül, amit készítek, a kedvenceim a kézzel festett tortáim. Mert különlegesen, egyediek.
Én meg nem vagyok szerény. :)

Szóval ez egy jageres üveg torta formába öntve.
Maga a torta Unidec-el van burkolva, majd airbrush-sal fújva.

Használt színek a fújáshoz:
zöld és kis fekete

A kupak arany lüszterrel festve, ecsettel. A Jagermeister-es címke por-és folyékony festékkel és ecsettel festett.
Valljuk be, különlegesebb így, mintha egy ostya képet tettem volna rá.