2014. április 15., kedd
2014. április 5., szombat
Arc torta műszempilla készítőnek/ Xtreme lashes cake
Mikor voltam a Michelle tanfolyamán, már akkor tudtam, hogy nagyon szeretnék arc tortát csinálni. De bevallom, nagyon féltem tőle.
Mivel nem egy hétköznapi tortáról van szó, így azt mondhatni félő, hogy egyeseknek kicsit bizarr a végeredmény.
Egyértelmű, hogy nem is nagyon készítek ilyesmit. Viszont egy általános iskolai osztálytársam megkért, és persze, hogy igent mondtam!
A legnehezebb része a folyamatnak a szempilla elkészítése volt. Nem is sikerült olyanra, mint egy eredeti, nem igazán szerettem volna nem ehető anyagot használni.
A 3D-s műszempilla készítőknek írom, hogy kérem, ne legyenek velem túl kritikusok! :) hiszen azért mégiscsak vannak határok, amiket én még képtelen vagyok átlépni.
(megsúgom, láttam már olyan tortát, ahol a torta olyan élethű volt, hogy az ember elhitte, hogy a tigrist valóban szőr borítja)
Az arc esetében az airbrush nagyon jól jött. Teljesen olyan érzésem volt, mintha sminkeltem volna! :) (imádok sminkelni)
A bőr színt így kevertem ki: barna (piros+zöld) + fehér (Tortissimo.hu-csak ezt a fehéret érdemes használni, mivel a Kroma colors fehér eltömíti a pisztolyt!). Arcpírhoz tegyünk még egy csepp rózsaszínt a festékhez.

2014. március 27., csütörtök
Cukor Show nap beszámoló Kricky szemszögéből.
Mikor lezajlik egy rendezvény, elmegyünk rá, jól érezzük magunkat, majd a végén kifújjuk a levegőt, s közben nem is gondolnánk, mik zajlanak a kulisszák mögött.
Azt hiszem, mondhatom, hogy van valamennyi tapasztalat a hátunk mögött, lebonyolítottunk már egy-két Cukor Show-t az utóbbi években.
Most valami teljesen újat találtunk ki Némóval és Lenkével.
Méghozzá azt, hogy legyen egy rendhagyó Cukor Show nap, ahol a közönség is kipróbálhatja a technikáinkat, és belekóstolhat (stílszerűen) ebbe az édes világba.
Mikor ezt kitaláltuk, azért magunk sem gondoltuk, hogy ekkora munka egy ilyen megszervezése, lebonyolítása.
Előzményekről annyit, hogy normál Cukor Show-nak indult az egész első körben, méghozzá egy különlegességgel, vagyis azzal, hogy Herr Orsival az élen (Győri AUDI ETO KC) Győrben tartunk egy olyan Cukor Show-t, ahol a kézilabdás lányokkal karöltve tortát, sütit dekorálunk...
Nos, az időpontot, hogy "ne csináljatok programot március 23-ára", elhamarkodottan írtam ki a facebookra... ugyanis a kézilabdás lányok feszített tempója és bizonytalan programjai mellett kiszámíthatatlan volt, hogy sajnos az időpont mégsem jó nekik...
Mivel okosan az időpontot már előre kiírtam ugye a fecbookra, ekkor jött az őrült ötlet, hogy tartsunk rendhagyó Cukor Show-t.
Az időpont adott volt, a helyszín megtalálása ilyenkor a legnehezebb.
Mondhatni én érzem magam a legszerencsésebb embernek, hogy Komáromban olyan helyen élek, ahol van saját oktató termem.
A bővítés már rég óta ott lógott a levegőben, így a közelgő eseményre pont időszerű is lett.
1 hét leforgása alatt szinte kibeleztük a helyiségeket, új köntösbe öltöztettünk mindent.
Segítségemre volt a családom, amit külön nagyon köszönök mindenkinek!
Még a férjemék boltjából is mozgósítva lettek a szervizből az emberek, hogy nekem segíthessenek. A végén már-már kellemetlenségig segített nekem mindenki, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok.
Végre eljött a várva várt nap. Mivel a hely szűke és a kapacitásunk nem engedett meg több főt, így 30 résztvevőt tudtunk csak engedélyezni erre a rendhagyó eseményre.
10 fős csoportokra osztottuk a Cukor Show napon részt vevőket, majd elkezdődött a munka.
10 fő karamellezett Némóval, 10 fő cukorvirágozott Lenkével, és 10 fővel airbrush-oltunk velem, azaz Krickyvel.
A csoportok 2 óránként forogtak, így mindenki, minden díszítési technikába betekintést nyert.
A nap végére biztosan állíthatom, hogy nem csak mi, de mind a 30 lelkes kis tanulni vágyó totál kifáradt.
Kellemesen fáradtak voltunk mindannyian, de egy csodás napot tudhattunk magunkénak.
Köszönöm mindenkinek a részvételt, Némónak és Lenkének pedig a kitartást!
Külön köszönet drága édesanyámnak, aki 50 főre készített hidegtálat!
És itt még nincs vége a történetnek!!!
Alig hogy aludtam 1 éjszakát a Cukor Show nap után, kaptam egy telefont.
Herr Orsi volt a vonal másik végén, aki örömmel közölte, hogy végre nyélbe tudnánk ütni az elmaradt Cukor Show-t, a kézlabdás lányokkal karöltve.
Ja, míg el nem felejtem, már meséltem arról, hogyan kötődtünk össze a Győri szuper csapattal. Bővebben olvashattok erről ITT.
Szóval még észhez sem tértünk, máris egy új projektbe kezdtünk...
CUKOR SHOW és Cukor Show gasztro Kupa:
2014. Április 27. vasárnap!
Versennyel egybekötött bemutatókat láthattok majd, ahol a Győri AUDI ETO KC lányokkal is találkozhattok, és a szerencsésebbek egy általuk feldíszített süteményt erekjeként hazavihetnek!
Versenyre jelentkezni lehet és kötelező, mert most nagyon nagy ajándékokkal készülünk!
Verseny kategóriák:
-torta kategória-bármilyen torta hozható /ezen belül plusz egy kategória- extrém torta/
-artisztika és cukorvirág kategória
Jelentkezni a versenyre és bővebb információ:
cukorshow@gmail.com email címen!
Jelentkezési határidő: április 22!

![]() |
| Tortissimo |
![]() |
| Köszönjük a süteményeket!!!! |

2014. március 21., péntek
Ló torta airbrush techinkával
Olyan fura, mert mikor készítem a tortáimat, nem veszem észre a fejlődést. Egyszerűen csak belefeledkezem, és csinálom.
Aztán mikor összehasonlítom a képek alapján, néha meglepődöm saját magam is.
Így volt ez a mostani ló tortámmal is.
Amúgy a levágott ló fej tortáról mindenkinek a keresztapa jut eszébe. :)
A legelső ilyesmi tortámra nagyon büszke voltam. Az airbrush is csak éppen hogy el kezdtem használni.
Az előző ló fej tortám ilyenre sikerült:
2010:
Az airbrusht úgy hiszem, már sokkal ügyesebben használom, mint annak idején. Azóta már azt is megtanultam, hogy nem létezik fehér ló.
És ilyen lett a mostani:
2014:
Ez egy jól sikerült ló fej torta. :)))
A torta maga tejbegrízes krém volt, csupa eper töltelékkel. Ezért nagyon nehéz is volt vele dolgoznom.
De azt hiszem, megérte, hogy szenvedtem picit.

| http://krickykonyhaja.blogspot.hu/2010/10/feher-lo.html |
Az airbrusht úgy hiszem, már sokkal ügyesebben használom, mint annak idején. Azóta már azt is megtanultam, hogy nem létezik fehér ló.
És ilyen lett a mostani:
2014:
Ez egy jól sikerült ló fej torta. :)))
A torta maga tejbegrízes krém volt, csupa eper töltelékkel. Ezért nagyon nehéz is volt vele dolgoznom.
De azt hiszem, megérte, hogy szenvedtem picit.
2014. március 13., csütörtök
2014. február 26., szerda
Cukor Show nap -cukrászkodjunk együtt
Szeretettel meghívlak benneteket 2014. Március 23-ára, Komáromba, hogy kipróbálhassatok 3 cukrászati díszítési technikát és eltöltsetek velünk egy kellemes napot!
Az alábbi plakáton minden információt megtaláltok!
Ne feledjétek!
A helyek korlátozottak, maximum 30 főt tudunk fogadni!
Az összes hely elkelt.

2014. február 21., péntek
Internet -tolvajok a neten
Volt már, hogy egy rajzomat töltötte fel valaki sajátjaként a facebookra... volt, hogy cukrászda oldalán láttam a tortám képét sajátjukként feltüntetve....
Azonban a mostani, azt hiszem, mindent visz.
Aki ismeri a tortáimat, annak rögtön fel fog tűnni... De mások kedvéért azért adok egy-két előzetes információt.
Készítettem 2011-ben egy demo tortát, ami belül hungarocell volt. Ez volt az első igényesebb steak tortám.
Később vittem magammal a rendezvényeinkre, cukor Show-ra. Így volt ez a Deszken megtartott Cukor Show-n is.
Szóval a deszki cukor shown készült steak tortám képéből véletlenül bekerült Haluska Andrea Aldi háziasszonynak jelölt kis videójába, mintha azt Andrea készítette volna...
Íme a kis videó:
http://haziasszonyok.aldi.hu/profil/haluska_kiss_andrea
Nézzétek csak, 0,41-nél található a kakukktojás!(a videóból az említett képet már törölték)
A fotó ugyan nem az én tulajdonom, azonban a torta igen!
Elkeserít, egyben nagyon dühössé tesz. Nem értem, hogy ennek amúgy mi értelme.
Nem tudom, hogy fordulhatott ez elő. Biztos megint én vagyok az irigy, hogy ezt leírtam...
Minden esetre a tény az tény. Szerepel a fimben a tortám és kész. Megtévesztő és én nem járultam hozzá.
De biztos minden csak a véletlen műve...
(arról meg már nem is beszélek, hogy van abban a filmben még 2 torta, ami szintén nem egyedül készített munka)
"lapzárta" előtt érkezett:
Új fejlemény az ügyben!!!!
A reklámügynökség igazgatója most hívott!!!
Fatális tévedés volt...
Sajnos az egyik vágó véletlenül csak leszedte a netről a képeket!
Ki akarta azokat cserélni, de elfelejtette és így ment ki a kampányvideó!
Amennyiben valóban így volt, mindenképpen elnézést kérünk az érintettektől.
Azonban úgy gondolom, utána kell járnunk, hogy is volt ez...
Kricky
Azonban a mostani, azt hiszem, mindent visz.
Aki ismeri a tortáimat, annak rögtön fel fog tűnni... De mások kedvéért azért adok egy-két előzetes információt.
Készítettem 2011-ben egy demo tortát, ami belül hungarocell volt. Ez volt az első igényesebb steak tortám.
Később vittem magammal a rendezvényeinkre, cukor Show-ra. Így volt ez a Deszken megtartott Cukor Show-n is.
Íme a kis videó:
http://haziasszonyok.aldi.hu/profil/haluska_kiss_andrea
Nézzétek csak, 0,41-nél található a kakukktojás!(a videóból az említett képet már törölték)
A fotó ugyan nem az én tulajdonom, azonban a torta igen!
Elkeserít, egyben nagyon dühössé tesz. Nem értem, hogy ennek amúgy mi értelme.
Nem tudom, hogy fordulhatott ez elő. Biztos megint én vagyok az irigy, hogy ezt leírtam...
Minden esetre a tény az tény. Szerepel a fimben a tortám és kész. Megtévesztő és én nem járultam hozzá.
De biztos minden csak a véletlen műve...
(arról meg már nem is beszélek, hogy van abban a filmben még 2 torta, ami szintén nem egyedül készített munka)
"lapzárta" előtt érkezett:
Új fejlemény az ügyben!!!!
A reklámügynökség igazgatója most hívott!!!
Fatális tévedés volt...
Sajnos az egyik vágó véletlenül csak leszedte a netről a képeket!
Ki akarta azokat cserélni, de elfelejtette és így ment ki a kampányvideó!
Amennyiben valóban így volt, mindenképpen elnézést kérünk az érintettektől.
Azonban úgy gondolom, utána kell járnunk, hogy is volt ez...
Kricky
2014. február 12., szerda
My sweet Valentine
Nem igazán kedvelem... mármint ezt a napot.
Ennek ellenére készítettem egy tortát, amit fogadjatok tőlem sok szeretettel.
A torta az általam vélt filozófiát takarja:
Mindannyian, életünk során csalódunk emberekben. Akár barátokban, akár szerelmekben. Ezek a csalódások mind sebet ejtenek a szívünkön. Hol kicsi, hol nagy szakadás keletkezik rajta.
De mindig megpróbáljuk megfoltozni. És mint látszik, már nem olyan lesz, mint régen. Viszont ezzel kell tudni együtt élni.
Amennyiben valaki nem tud varrni, jön valaki, aki segít befoltozni az elszakadt sebet. :))
Boldog Valentin napot!
Még van 2 nap, hogy elkészítsétek!

2014. február 10., hétfő
Farsang kupa 2014 a kulisszák mögül
Nagyon örömmel tértem haza az idei Tatai Farsang Kupáról, amit 12. alkalommal rendeztek meg.
Én most versenyeztem másodszor.
Két munkával készültem. Egy munkám a D2 cukrász artisztika, másik szintén ebben a kategóriában, de közös munka volt Némóval.
De nem akarok ennyire előre haladni. Át szeretnék adni minden élményt. :)
Nagyon sokat agyaltam rajta, milyen munkával kéne neveznem. Ernő szerű tortát elvetettem, hiszen nem voltam abban biztos, hogy a zsűri, aki nem éppen a mai korosztály, befogadó képes lenne hasonló tortára.
Így maradt a tavalyihoz hasonló kompozíció, egy étel kreáció, ami az érzékek játszmája. Aki ismeri a munkáimat, az tudja, hogy imádok megtéveszteni.
A halászlé elég magyar, így azt éreztem, halászlét készítek cukorból. De abban van igazi mozgás, ha magát az elkészítés menetét örökítjük meg.
Így készült el a cukormunkám.
És ugye, mint mindenhol, itt is voltak olyan próbálkozások, amiket végül elvetettem... mint például ez a kés (később utolsó pillanatban mégis összeállítottam):
A vágódeszka alapja egy tömör piskóta vajkrémmel bevonva:
A vágódeszka már cukormasszával bevonva és mellette a pirospaprika, ami színezett, őrölt kristálycukor:
A vágódeszka airbrush technikával megfújva:
Az egyik hal is piskótából készült:
Egy igazi halról mintáztam a formát:
Egy kis trükk a hal textúrájáért:
Az erős paprika készítése:
Később airbrush-al adtam neki az igazihoz hasonló színt.
A csapot arany színűre festettem:
Kellett egy alapzat is, amit úgy döntöttem, hogy fa hatásúra festek: (K2 tortaburkolóból készült, ételfestékkel színezve)
A tányérok és poharak száradnak. Tragantból (porcukor + zselatin) készültek, amik porcelán keménységűre száradnak nagyon rövid időn belül. Száradás után csiszoló papírral lehet őket megcsiszolni.
Éppen a kiömlő italt próbálgattam, hogy jól lesz -e így.
Konyharuha mintázatát szúnyoghálóval mintáztam.
Készült még négyzethálós kitépett papírlap, valamint post it.
A csapot a karamell víz imitációja tartja meg:
Mint írtam, voltak elvetett és később összetört próbálkozások:
Így nézett ki a víz karamellből csap nélkül:
A csapot megfújtam végül egy kicsit, és milyen jó volt, hogy a bátyám ezt javasolta! Mellette a karamellből készült kifröccsenő bor. Biztonság kedvéért kétszer elkészítve...
A toll és a papírok is mind cukorból:
Már a versenyen a munka összeállítva:
Az aranyérem és csodás ajándék kosár átvétele:
A közös munka Némóval:

Ami a zsűri szerint letisztult, tökéletes munka... csak a mi két munkánkhoz véve túl kevés... ezért lett ezüstérmes.
És egy igazán csodás munka... a mai napig alig hiszem el, hogy ez a váza nem igazi. Igen, cukorból készült, és minden részlete kézzel festett.
Tóth Annamária munkája Komáromból.
Annyit kell még elmesélnem, hogy életemben ennyire még soha nem izgultam, mint a verseny előtt. Annyira be voltam tojva, hogy éjjel nem aludtam semmit. Zakatolt a szívem, 3 x ébredtem fel éjjel...
de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült arany érmet szereznem még akkor is, ha a zsűri azt mondta, az én művészetemet még ne tudják hova tenni, nem tudják bekategorizálni. :)
Jó volt találkozni sok emberrel, akik elismerően beszéltek a munkámról, jó volt látni a kíváncsi tekinteteket, akik érdeklődve fotózták a halászlé előkészületeit. :)
Elmondhatatlanul boldog vagyok! köszönöm, hogy hisztek bennem, bíztok bennem és köszönöm a sok-sok kedves szót!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)