Ez az érzés 2013-ig engem elkerült.
Idén viszont megérintett kétszer is.
Mióta gyermekeim vannak, érzem igazán, hogy milyen az, mikor az ember aggódik a gyermekéért. Mert minden egyes sérülésükkel egy seb keletkezik a szívünkön. El sem tudom azt képzelni, hogy hogy mekkora seb keletkezik akkor, ha elveszítünk egy gyermeket.
Mikor ebbe még csak belegondolok, már akkor is könnybe lábad a szemem, a szívem összeszorul.
Volt valaki, akit ugyan személyesen nem ismerhettem meg, de készíthettem neki egyszer egy tortát...
Luca idén elment, kis drága lelke megpihent és nyugodt már.
Nem tudom őt kiverni a fejemből, és nem tudom elfelejteni a szavakat, amiket apukája testvérétől kaptam, mikor megírta nekem, hogy kis teste feladta a küzdelmet.
Meghajlok őszintén a szavai előtt, és olyan mély tiszteletem van felé, amit így most szavakba nem tudok önteni.
Édesanyám húga is elment idén 5 év küzdelem után. 47 éves volt. És itt maradtunk, akik feldolgozni vagy megértei nem tudjuk a halált.
Itt maradt a fia 28 évesen, és a kislánya is, aki csupán 10 éves.
A szívem szakad meg, de tudom, hogy ő már jó helyen van.
Kívánom mindenkinek, hogy fájdalmukat enyhítse emlékük, hogy mosolyogni láttuk őket és hogy részei lehettünk az életüknek!
Kricky
1 megjegyzés:
Nagyon szép gondolatok, Kricky. Köszönöm, hogy elolvashattam őket!
Megjegyzés küldése