Ezek az ábrándok megfoghatatlan, elérhetetlenek és legfőképpen elképzelhetetlenek voltak.
Sok cukrásszal ellentétben, nekem nem volt minden vágyam kisgyerek koromtól, hogy cukrász legyek. Ez a szakma még csak meg sem fordult a fejemben.
Most viszont itt állok, körbenézek és megdöbbenek. Hirtelen úgy érzem, minden, amit elképzeltem, egyre-másra megtörténik velem. Persze mindehhez az kell, hogy az ember higgyen. És természetesen rengeteget dolgozzon.
Mindig kell lennie célnak magunk előtt és nem elég bízni, el kell hinni mindazt, hogy velünk is megtörténhet. Legyenek álmaink, amiket ne csak álmodjunk.
Sokszor azon kapom magam, hogy úgy érzem, nem vagyok elég hálás. Nem vagyok hálás azért, ami velem történik.
Mert le kell ülnünk és csendben elgondolkoznunk. A legfontosabb, hogy hálát adjunk mindazért, amink van.
Én most ezt teszem. Megköszönöm és hálát adok azért, amit sikerült elérnem.
Hálás vagyok:
- a csodás gyerekeimért és a családomért
- az édesanyámért
- a testvéremért
- az egészségünkért
- a jólétemért
- hogy semmiben nem szenvedek hiányt
- a tehetségemért
- a sikereimért
- a belső értékeimért
- az értékrendemért
- a humoromért
- a barátaimért, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok
- azért, hogy megszülethettem és hogy élhetek itt, most.
Te miért vagy hálás?
2015. 07. 07. Kricky
